Hogy miféle közösséget alkotnak és mit kezdenek magukkal a korszakukat túlélő, maradék individualitások kivételei, az nem a kultúrák magasan rendezett és önszabályozó-önfejlesztő közösségeinek a problémája.
A földi humanoidok kommunikálni szeretnének a földönkívüliekkel? Közeledik a párbeszéd pillanata? Elsődleges és divatos exopolitikai kérdéssé teszik a földi humanoidok a kozmikus kommunikáció dimenzióit és buktatóit? Az emberiség önfejlesztési és irányítási válságát is feloldó, újabb és minden eddiginél gyökeresebb komminikációs-forradalom felé terelgeti az emberiség érdeklődését a földönkívüliek gondoskodása vagy manipulációja? Valóban feloldódik és eltűnik a Gutenberg-galaxis az ikonikus galaxisban? Véget ér a tapogatódzás a szöveg szűkített látóterében és az egyéni-szubjektív interpretáció homályában és illúzió-világában? Valóban elkövetkezik az elvont összefüggések "színről-színre" látásának és kommunikálásának a kora? A humanizmus, a felvilágosodás és a racionalizmus visszafordítása és felszámolása után valóban visszafordul az individualizáció is? Valóban kiküszöbölik az individuumokat a világfasizmus kasztszellemei? Mennyire természetes mindez? Csak az elidegenedésben következik be ilyen fordulat, vagy egyetemesebb logikát követ a szöveges kommunikáció és az individualitás nyilvánvalóan kibontakozó válsága?
x
A kommunikáció a kommunikálók egy vagy több érzékelési formáját használja információcserére. A pontosabb és egyértelműbb érzékelési formák megbízhatóbbak és alkalmasabbak erre. A szaglás és az illatanyagokkal való kommunikálás sem ismeretlen, de pl. már a tapintás is összetettebb és stabilabb információcserét tesz lehetővé, nem is beszélve a hallásról és a látásról.
A szöveges kommunikációt többnyire az olvasható formával, vagy egyenesen az írásbeliséggel azonosítják, pedig már a beszélgetés is szövegalkotás és szövegértés, évezredekkel az írásbeliség és az olvasás kora előtt. Informatikai szempontból a szöveg nem mindenképpen egy írás, de mindenképpen egy lineráris, szekvenciális jelsor és semmiképpen sem egy szimultán és egyszerre értelmezett halmaza a jeleknek, mint pl. a kép.
A képszerű és a szövegszerű információtárolások és információcserék előnyei és hátrányai kölcsönösen megvilágítják és feltárják egymást. A "szimultán halmazjellegű" képszerűség összefoglalja, szintetizálja és az érzéki környezeteihez (egyszerre számtalan van) kapcsolja a tartalmat. Ellenben a "szekvenciális lineáris" szövegszerűség felbont, szétbont, kibont, analizál és lekapcsolja a tartalmat a spontán-érzéki környezeteiről, csak a szövegben megnyitható, elvont és koherens "kontextust" - és a legmagasabb szintjén az örökkévaló egyetemesség kontextusát - működteti. (A szövegkép már nem szöveg, hanem kép, ahogyan a neve is mutatja.)
A képszerű kommunikáció az elsődleges, az alapvetőbb, az egyszerűbb, a természetesebb és a szövegszerű kommunikáció előfeltétele. A szöveg mindenképpen előfeltételezi a jelsor jeleit, azaz a jel(képet).
A holisztikus-topografikus képi artikluláció és kommunikáció nem garancia a bölcsességre, de még az elidegenedés elkerülésére sem, mert egy relatív "egyetemességben" is elakadhat. Bár az elidegenült kultúrák látványosan ügyetlenek a kozmikus nyelv használatában, az elfajulás és a kozmikus nyelv együttműködése mégis megoldható egy darabig, mert a kozmikus nyelv használata nem kényszerít rá a holisztikus öniróniára és a holisztikus-topografikus nyelvet elért közösségek belefagyhatnak a saját kényszerpályájukba, minél kevésbé védelmezik az individualitás lázadásokat, kitörési kísérleteket és rugalmasságot, annál könnyebben. Az individualizáció és a kollektivitás finom egyensúlya kultúráról-kultúrára máshol mozog, de jellemzően a túlságosan sikeressé lett, könnyű sorsú, nagy hatalmú tömegkultúrák emésztik fel és nyomják el inkább az individualitások elkülönülését. Csak a magasan fejlett kultúrák bölcs erőfeszítésének köszönhető, ha vállalják bizonyos leendő individualitások rezervátumát, elkülönítését, szöveges nevelését, a szaporodásuk és a kibontakozásuk kockázatát.
Abszurd módon, az individualitás különösen a nem elidegenült (az igazságos, az otthonos és a stresszmentes) közösségekben nagy kockázat, mert túl gyorsan letisztul és kiöregszik a világmindenségből, ami egy populáció teljes generációjának az elvesztéséhez is vezethet. Az individuumok utólagos lebutításánál és feledtetésénél még az is szebb, ha meg sem próbálják-engedik a tömeges megvilágosodást (ahová az individualitások önálló önfejlesztése gyorsan elvezethet).
A teljesség, az abszolútum és az egyetemes természetesen nem individuális és nem is személyes. Ami személyes, annak története van és korlátozott, még ha egy közösség, akkor is.
A földönkívüliek többségét soha nem fogja túlságosan aggasztani a totalitárius társadalmak felé fordult, földi emberiség tömegszelleme önmagában és ebből a szempontból a jelenleg gyorsan kibontakozó világfasizmus sem ijesztő a számukra. Az individuális kreativitást támogató földönkívüliek sincsenek elájulva magától az individualitástól, annak alapján ítélik meg, hogy növeli vagy csökkenti elidegenedést, jól reagál a támogatásra vagy menthetetlen és hatványozott önpusztítás.