Kultúráról és háborúról az állati nézőponton túl
Egészen biztosan elzárkózik a hadviseléstől is az általában elzárkózó, "túlérett", hetedik szintű kultúra. Bármilyen háború és minden expanzió szögesen ellentétes a rendszerük lényegévé tett befelé fordulásukkal és az elmélyülésükkel. Azzal kezdik az "elzárkózást", hogy az ember által is ismert univerzumban minden szempontból (energetikailag, technikailag, informatikailag, lelkileg és "mágikusan" is) "megközelíthetetlenné" teszik a rendszerüket.
A hatodik és az ötödik szintű civilizációk túl sok energiát áramoltatnak túlságosan bonyolult rendszerben ahhoz, hogy ne önállóan alakítsák a kapcsolataikat, hogy ne egy átgondolt és szigorú protokoll szerint tervezzék az expanziójukat és ne "öntörvényűen" szervezzék előre a kozmikus érintkezéseiket a rendszerükön kívüli világgal. Az elzárkózó/erőszakos érintkezés minden formája nemcsak általában vereség már önmagában, de számukra is, mert elvész miatta egy másság megtanulása és integrálása, mert elmarad benne a fejlődés. A magasan fejlett kultúrák működőképessége, belső lelki kohéziója eleve arra épül, hogy nagy tétekben (értékérzékenységben és helytállásban) játszanak. Az aktuális reflexiójuktól függetlenül, a kifejlődött természetüknél fogva ("szervülten" és struktúrálisan) nem kockáztatják erőszakkal az értékeiket, a lelkiségüket és az életminőségüket. Fegyverek helyett olyan eszközökről és eljárásokról gondoskodnak már jóelőre, amivel elháríthatnak az útjukból minden háborút, beleértve nemcsak a saját támadásuk vagy védekezésük kényszerét és egy vereséget, hanem a saját egyoldalú győzelmüket és a potenciális ellenfelek vereségét is.
A négyes szintű civilizáció korlátozott mértékben képes és hajlamos a csillagközi háborúra. Először is az erejük és a technológiájuk elegendő a csillagközi ugrásokhoz és kalandozásokhoz, de elégtelen a csillagmérnöki munkát előfeltételező, galaktikus és szisztematikus terjeszkedéshez. Ráadásul szándékosan kerülik a "kölcsönösség művészetének", a kölcsönös örömnek és a "humornak" minden sérelmét és kockáztatását, ezért a kölcsönös tiszteletre épített életformájuk megengedhetetlennek tartja az élet szándékos kioltását és a másik fejlődésének a szándékos akadályozását. Az erőszak és a háború látszata vagy témája egyáltalán nem tabu a számukra, de a tényleges háborút minden erejükkel elkerülik. A konfliktusaikat együttműködéssel vagy elkerüléssel igyekeznek elhárítani és ehhez megfelelő eszközöket fejlesztenek. A csillagközi érintkezéseikben (galaktikus külpolitikájukban) rendkívűl óvatosak, visszafogottak és rejtettek. Gyakorlatilag "élveteg", "mulattató" sportot űznek a háborúk elhárításából. Különös figyelmet fordítanak a hármas szintű kultúrák felderítésére és elterelésére.
A csillagközi háborúkat a hármas szintű (harcias) civilizációk kezdeményezik és művelik. A csillagközi háborúk minden valós korlátja voltaképpen a hármas szintű civilizációk korlátja. Csak azért nem kisebb és nagyobb a csillagközi háborúk mérete, mert a hármas szintű kultúrák a lehető legnagyobb mértékben támaszkodnak a háborús terjeszkedésre és életformára, de mégsem képesek akármekkora méretekben a hadviselésre. A hármas szintű civilizációk elfajult és önmegsemmisítő kultúrák. Az érzékenységük, az összetettségük és az előrelátásuk annyira korlátolt, hogy csillagmérnöki munkára és galaktikus világrendszer működtetésére alkalmatlanok. Belső marakodásuk, meghasonlásuk és összeomlásuk előtt, bolygórendszerről bolygórendszerre ugrálva okozhatnak mérhetetlen károkat és pusztítást a hasonló vagy a fejlettlenebb kultúráknak, de a harcuk öncélú, győzelemre képtelen, befejezhetetlen és ellenségéhező. Galaktikus kártevők és veszélyesen terjeszkedő vírusok a harmadik szintű kultúrák, amit a magasabb kultúrák ennek megfelelően blokkolnak és elszigetelnek. A háborúra szomjazó kultúra gyakran teremt magának ellenség-világot, gyárt magának direkt ellenséget, ha fogyatkozóban a csillagháborúja, de ezekkel az öncsalásokkal sem tudja túlélni a saját lelki kiürülését, pervertálódását, őrületét és keserű önmegsemmisítését. A hatalmi harc csapda szituációjából rendszer szinten képtelen kinevelni magát, magát a hatalmi harc csapdájából való kinevelést akadályozza mindenekelőtt és minden lehetséges vonatkozásban, rendszerszinten.
Egy csillagközi háború képes megsemmisíteni akár egy-egy csillagot/csillagpárost és annak/azoknak a bolygórendszerét, de nem képes galaktikus károkat okozni, mert még a halhatatlanság technológiájával sem képes ellensúlyozni az önfelszámolását és nem képes egy átfogóbb puszításhoz elégséges kort megérni.