Sokan, közöttük kiváló tudósok figyelmeztetnek jogosan, hogy a földönkívüli civilizációkkal kapcsolatos várakozásaink valószínűleg annyira földhöz ragadtak, hogy talán akkor sem vesszük észre a földönkívülieket, ha az orrunk előtt teszik a dolgukat vagy egyenesen kommunikálni próbálnak velünk.
De az igazi probléma nem az, hogy az emberszabású filmszereplőket jobban kedveljük, hanem, hogy primitív az elképzelésünk a civilizáltságról.
A napjainkban egyeduralkodó tipológiából látszik, hogy nem gondoltuk végig, miben mérjük a fejlettséget (miért a nyers erőben) és mire használjuk a tipizálást egyáltalán (miért a hatalomért vívott harcra). Számunkra felfoghatatlanul érett és idős civilizációkat nézünk "civilizálatlanul" ostobának és magunkat, az emberiséget pl. kozmikus szempontból is intelligensnek hisszük, pedig...
Tapasztalatilag a (1) torzítatlan tapasztalás és a (2) teljes indukció lehetetlenségei miatt nem juthatunk megbízható és egyetemes érvényességű következtetésre, logikailag pedig a legszigorúbb logikusság mellett is egymást kizáró következtetések lehetségesek az egymást kizáró és egyformán önkényes kiinduló előfeltevések alapján. (Ez a legutóbbi nem igaz. Valójában vannak olyan, elkerülhetetlen, velünk született (a priori) előfeltevéseink, amelyek meghatározzák, hogy mit nem tudunk nem feltételezni önmagunkról és a világunkról és amelyek kijelölik a tájékozódás szükségszerű irányait és módszereit is, egyértelműen megmutatják, hogy melyek a helyes és a helytelen előfeltevések.) A matematikus Gödel a kanti megoldhatatlansági tételt úgy módosította, hogy "a teljesség és a logikusság igényének ötvözése bizonyíthatatlan és cáfolhatatlan antinómiákhoz (feloldhatatlan paradoxonokhoz) vezet, mert ami logikus, az nem lehet teljes és ami teljes, az nem lehet logikus, mert minden logikai rendszer előfeltételez és megkövetel egy őt megalapozó és rajta kívül eső rendszert (pl. kontextust, nyelvet, értékrendet), mert egyetlen rendszer sem lehet eleme önmagának, mert egyetlen halmaz sem tartalmazhatja önmágát és mert egyetlen rendszer sem lehet azonos a saját metarendszerével".
A hagyományos tudományosság a földönkívüli élet és kultúra feltételezésével kapcsolatban a kanti és gödeli módszertani elvek miatt tekinti magát illetéktelennek vagy tehetetlennek. A modern tudomány úgy véli, hogy nem beszélhet az egész világról, csupán a téridőben korlátozott és konkrét viszonyokról. Még az olyan világelvek, mint pl. a megmaradási törvények, csak az általunk már így vagy úgy megtapasztalt világdarabkára érvényesek "hivatalosan" és "egyetemesen". A nem ismert tartományokra vonatkozó állítások csupán hipotézisek, a mögöttük húzódó előfeltevésekkel kapcsolatos logikai konzisztenciájuk nem különösebben fontos, lényegében csak tapasztalati igazolást követelnek.
A kozmikus civilizációk tipizálását is megnehezíti, hogy a modern tudományosság a matematika kivételével elutasítja a deduktív modellezést és az egységes, tudományos világmodellezést egyáltalán, viszont teljesen elfogadhatónak tartja és komolyan használja egymással párhuzamosan az alapelveikben egymást kizáró részmodelleket (pl. különböző "evolúcionizmusok" és "kreácionizmusok", vagy különböző igazságelméletek szakterületről szakterületre változó, látványosan logikátlan keverékét). A napjainkra jellemző tudományosság szigorúan relativisztikus (ez most módszertanilag értendő és nem a relativitásokat modellező "relativitás elmélet" rendszertanának az értelmében), csak a hangsúlyozottan korlátozot érvényű logikusságokat hajlandó komolyan mérlegelni és az egyetemes érvényességű logikusságnak már az igényét is tudománytalannak tartja - holott pl. önmagával kapcsolatban pontosan erre az igényre és érvényességre támaszkodik.
A relatívisztikus függvényeket feltáró analitikus logika és az a priori értékfüggvényeket feltáró dialektikus logika egymástól való szigorú elkülönítésével értékvakká, jelentés-nélkülivé és felelőtlenné tették a tudományosságot, miközben elvtelenné, önkényessé és tekintélyuralmivá tették az értékekről való beszédet és a vallásosságot. A politikai érdekek alapján többnyire öntudatlanul és spontán módon betiltott - de a változások és a fejlődés fraktális dinamikája miatt nélkülözhetetlen - dialektikát és holisztikusságot az egymástól elszigetelt szakterületek ("rekurzív matematikájával" végrehajtott) matematizálásával igyekszik helyettesíteni. Ezért vész alapjában véve az önkény homályába minden jelentés és látszik tetszőleges értéktartalommal tetszőlegesen értelmezhetőnek bármilyen függvény. Ezért nem vesszük észre a zavarosban a tudományos kérdésfeltevések szisztematikus érdek-irányítottságát és manipuláltságát és nem fogjuk fel, hogy az öncélú hatalmi harc érdeke következetesen akadályozza az egyre átfogóbb nézőpontot és a tartható approximatív igazság- és logika-felfogást (a minél mélyebb, burkolt előfeltevésekig vizsgált és minél teljesebb önellentmondás-mentességet minél egyetemesebb szempontból). A mai tudományosság a vallásnak álcázott önkény értékszemléletét szolgálja és a kozmikus nézőpont ellen van, ami minden szempontból halálosan kontraproduktív, de különösen hatékonyan gátolja a kozmikus civilizációkról való gondolkodást.
Pedig a kozmikus civilizációk tipizálásánál egyáltalán nem azért szorulunk a deduktív modellezésre (tehát egy mulandóan megközelített világlogikából mulandóan levezett fejlődés-logika és civilizáció logika megfogalmazására), mert nincs semmilyen indukcióra alkalmas adatunk pl. a földönkívüliekről - elég sok adat van -, hanem azért kell a deduktív modellezés, amiért mindig: minden a tipológiánk egy tükör, a világunk és önmagunk megértése és értékelése is. A tisztábban látástól rettegők közhelyes önáltatása, hogy "ne ítéljünk, mert megítéltetünk" vagy "ne ítéljünk, mert magunkat ítéljük", miközben nem tájákozódhatunk "ítélés" nélkül. Nem az elkerülhetetlen íítélés a rossz, hanem a rossz ítélés és a jó ítélés kritériumai iránti közöny, az elkerülhetetlen ítélést titkoló és letagadó képmutatás.
Az értékekről és az értékelésről lásd: http://www.parabuddha.org/eacuterteacutekrend.html
Az egyetemességet egyetemességgel (értékekkel) mérjük. Logosszal mérjük magunkat és a földönkívülieket is a velünk született (a priori), de sajnálatosan elhanyagolt fejlődés-modell alapján. A földönkívüliek kalsszifikációja a kultúránk esélyeivel és jövőjével szembesít. Azért nem látjuk Őket, mert fél évszázada már általában nem merünk látni, mert rettegünk a nyilvánvaló igazságtól, hogy primitívek vagyunk, ráadásul végtelenül elgonoszultunk.
2013 november 3.