kilógó "sarka" és pontatlan süllyesztése (valamint az objektum "mellékes" fényképezése).
Az emberi hatalmak exopolitikája pillanatnyilag és a szándékaiktól függetlenül is a fasizmusról szól. A földi emberek exopolitikájának középppontjába nem kisebb erő, mint maguk az idegenek állították a modern kasztrendszer eugenikával megtámogatott, fasiszta elképzelését és az ehhez a projekthez való viszony problémáját. Amelyik emberi hatalom nem üzletel az idegenekkel, az azt kockáztatja, hogy kimarad a technológiai ajándékokból és vereséget szenved a fegyverkezési versenyben és a hatalmi harcban. Amelyik emberi hatalom azonban üzletel az idegenekkel, annak - jobb ötlet híján - muszáj elfogadnia a társadalomirányításnak, tervezésnek és hatalomszervezésnek ezt az idegenek által is sürgetett modelljét, és egy genetikailag is fejlesztett, katonai-technokrata világkaszt felé "kötelező" kormányozniuk az emberiséget. (A nem elfajult idegenek nem üzletelnek a hatalmi harc szereplőivel, még az emberi szereplőivel sem. Ami azt illeti, leggyakrabban szóba sem állnak velük.) Az idegenekkel vállalt, fasiszta szövetség addig működik, amíg az ajándék-technikában bízó emberek kiszolgálják azt, de azonnal megszakítják az idegenek, ha a kiválasztott emberek ön- és közveszélyessé válnak, aberrálódnak és kontraproduktív butaságba és bizalmatlanságba züllesztik a populációjukat.
A „födönkívüliek” nem igazán „jók” vagy „rosszak”. A „jók” (pl. a földön kívűl tartózkodó plejádiánok) annyira elutasítják a beavatkozást az emberiség életébe, hogy a legszörnyűbb tetteinkre sem reagálnak. A „rosszak” (pl. a föld alatt élő szürkék) indulatmentesen használják az emberiséget, nem agresszívebben, mint az emberiség a környező élővilágot, nem támadnak elsőként és amelyik embernél észreveszik, hogy átlagon felül fejlett lelkileg, azt elkerülik és nem piszkálják. A „jók” életcélja nem több, mint a barátságos szórakozás és a játék. A „rosszak” életcélja egy elkerülhetetlennek vélt, csillagháborús felkészülés és az emberiség bevonása a várható önvédelembe. Nem igazán „rosszat” akarnak, amikor genetikai kísérleteket folytatnak az emberi lény specializálásán és integrálni akarják az emberiséget a „hangya-hadseregükbe”. A fajok kasztrendszerének fasizmusát csak támogatják, de lényegében ránk hagyják, hogy miként szervezzük meg az életünket. Végül, de nem utolsó sorban az idegenek egyik csoportja sem tűri vagy hagyja bűntetlenül a kiterjedt és tartós környezetrombolást, különös tekintettel a nukleáris fegyverek használatára. A náci németországot csak hat hónap választotta el a csodafegyver (az emberi irányítású, szuperszónikus, világűrbe is kilépő, interkontinentális ballisztikus atomrakéta) tömeges bevetésétől, a Föld bármely nagyvárosának az eltörlésétől és a második világháború végérvényes megfordításától, de éppen ezzel a törekvésével „kihúzta a gyufát” az idegeneknél. (Hitler tudta, hogy ezt kockáztatja és a háború elején éppen ezért adott parancsot ennek a „csodafegyvernek” a késleltetésére.) Később az amerikai és az szovjet atomarzenál körül demonstráltak-tiltakoztak határozottan a földönkívüliek. A roswelli incidenst éppen ez a lökdösődés okozta. Az atomháborút a földönkívüliek egyöntetű ellenállása tette abszolút tervezhetetlenné és vállalhatatlanná a nagyhatalmak számára, nem az emberiség önálló józansága.
(Ez történt a második világháború idején, amikor az olasz fasizmus és a német nácizmus idegen támogatását előbb megadták, azután megvonták az idegenek. A tengelyhatalmak világháborús sikereit és kudarcait jelentősen meghatározta az exopolitikai sikerességük és kudarcosságuk, a fantasztikus haditechnikai előretörésük és magabiztosságuk - az amerikai katonai és civil szakértők tömegesen döbbentek le a német technológia hirtelen előrobbant és minimum tízéves előnyéről az ipar szinte valamennyi területén -, majd jelentősen meghatározta az ugyancsak fantasztikus visszamaradásukat, kapkodásukat és bukásukat is. Az idegen célok szempontjából sokkal alkalmasabb angol-amerikai elit, a világhatalmában önelégült és nem egyezkedő, de a második világháború kirobbanásával megleckéztetett angolszász világhatalom szűk vezetése elfogadta végül az idegenek zsarolását és az exoplitikai-katonai szövetséget, majd zökkenőmentesen átvette az idegen technológiák másolását kihasználó, katonai fejlesztések centrumát a náci németországtól. Az oroszoknak csak annyi morzsa jutott, amennyi a beavatásukhoz-bevonásukhoz és a hatékony versenyeztetésükhöz nélkülözhetetlen volt [és a szálakat mozgató idegenek nem engedték meg a manipulált hatalmak testvérgyilkos atomháborúját]. A globális fasizmus exopolitikai szövetsége csak a második világháború után került sínre, csak a második világháború után találta meg ez a szövetség a szilárd bázisát az USA katonai-ipari komplexumában, csak a második világháború után vonták be a projektbe Oroszországot érdemben és csak a második világháború után kapott komoly és tartós nyilvánosságot a földönkívüliek témája egyáltalán. Az idegen technika felderítésének a megosztásával kacérkodó, bizarr, orosz-amerikai exopolitikai keringő azóta szakadatlan.)
Oroszország természetesen nem nélkülözi az idegenekkel kapcsolatos, valódi tapasztalatokat és bizonyítékokat. Ha akarta volna sem tudta volna elkerülni a „kijózanító” incidenseket. Különösen a Szovjetunió felbomlásának az idejében és az utána következő káosz legnehezebb döntéseihez időzítve következett be viszonylag sok „figyelmeztetés” a ritkábban cenzúrázott publikálásukkal együtt.
KRONOLÓGIA
(A "kronológiába" linkelt, amerikai orosz, ufológusok által összeállított, "teljes" oroszországi UFO-katasztrófa gyűjtemény mellett szól, hogy még véletlenül sem tartalmazza a "Szverdlovszki esetet", pedig tartalmazhatná, mert fura módon ugyanakkor került napvilágra (1994) amikor a "Szverdlovszki" hamisítvány, ellenben nagyon sok, teljesen ismeretlen, másik esetet elsőként ismertetnek. Az informális, szakszolgálati megerősítések alapján az ufológusok világszerte komolyan veszik, viszonylag megbízható listának tartják. A listát szó szerint üldözik valakik és a nyilvános elérhetősége gyakran változik.
Érdekesség, hogy ugyanezek az ufológusok 2012-ben összeállították az UFO-katasztrófák globális verzióját
és abból az a döbbenetes arány mutatkozik, hogy
a Földön addigra ismerté vált 69 db UFO-katasztrófából minimum 51 db Oroszországban következett be,
amely szélsőséges arány indoklásához még a közmondásosan nagy Oroszország kiterjedése is kevés.
Az "UFO" balesetek 97%-a Oroszországban történik, többek között azért, mert a Tunguzka óta lövik egymást
Oroszországért...)
Vlagyimirovka
1985: | Vaszilij Jeremenkó nyugalmazott tábornok, a jogtudományok és a nemzetbiztonság akadémikusa, a szovjet légierő KGB felügyelője, egy az Űrközpontban adott, 1997-es interjúban felfedi a sajtó nyilvánosság számára, hogy a 1980-as évek közepén külön parancs rendelkezett a rakéta-ütegek UFO-észleléseivel kapcsolatban és szigorúan kerülendő volt az UFO-k provokálása. 1983 és 1984 között kiterjedt paranormális kísérleteket folytatott a KGB, a hadügyinisztérium és a tudományos akadémia a vlagyimirovkai katonai fegyverkísérleti telepén, mert ott volt a leggyakoribb az UFO-k megjelenése. Jerjomenkó szavai szerint, a katonai mozgolódás és repülések növelésével "100%-os biztonsággal" oda lehetett csalogatni az UFO-kat. Hat hónap után három, hivatalos következtetésre jutott a kutatás vezetősége:
Prof. Alekszej Szavin, természettudományok akadémikusa, vezérezredes, nyugalmazott hadügyminisztériumi tiszt, a vezérkar tudományos igazgatóságának tagja nyilatkozza a Pravdának 2013 február 21-én (hat nappal a "cseljabinszki meteorit" után), hogy a szovjet hadsereg akadémikus pszichológusok bevonásával kutatta a paranormális képességű szuperkatona "kifejlesztését" és ezen a programon belül a földönkívüliekkel való kapcsolatteremtést is. Több mint kétszáz, magasan képzett tudományos munkatárs vett részt a kutatásban a Szovjetunió minden részéből. Többek között arra az eredményre jutott a program, hogy az embernek van egy speciális energiarendszere, ami közvetlen (és paranormálisnak nevezett) érzékelésre képes. Három különböző munkacsoportra bízták a jelenség párhuzamos felderítését: katonákra, tudósokra és nőkre. A nők csoportja ért el átütő sikereket. A nők mindenféle kémiai anyag és hipnózis vagy más külső manipuláció nélkül felvették a paranormális kapcsolatot a földönkívüliek képviselőivel, de folyamatos műszeres ellenőrzéssel különböztették meg a tényleges kommunikációt pl. a hallucinációktól és más melléfogásoktól. A női csoport hat tagja "érdemelte ki" a földönkívüliek részéről, hogy közvetlenül, fizikailag is találkozhatott velük és ketten még a földönkívüliek hajójára is meghívást kaptak. A földönkívüliek fokozatosan és a belátásuk szerint adagolták a bemutatkozásukat. Beszéltek a kormányzási és nevelési rendszerükről, de a katonai ismereteikhez nem engedtek hozzáférést. Műszaki szempontból, kizárólag egy orvosi diagnosztikai készülék vázlatát voltak hajlandóak megosztani velünk. Teljesen úgy kezeltek minket, mint egy kisgyereket, "túlságosan fiatal a civilizációnk ahhoz, hogy elég érdekesek legyünk számukra és beszélgessenek velünk, de odafigyelnek és vigyáznak ránk, mert az univerzum részei vagyunk mi is és veszélyesek vagyunk." A földönkívüliekkel kialakított párbeszéd egészen 1993-ig tartott, amikor (a Jelcin idejében amerikai befolyás alá került) Szerdjukov honvédelmi miniszter politikai okból megszűntette a programot és a kommunikáló csapatot is feloszlatta. Ennek ellenére, az egykori kísérlet elkötelezett és elfelejthetetlen tapasztalatokat szerzett résztvevői 2008-ban sikerrel ismételték meg a 15 évvel korábban megszakított kapcsolatfelvételt. A kommunikáló csapat tagjai a azóta is folyamatos kapcsolatban vannak a földönkívüliekkel és a védelmi ipar rendelkezésére állnak. A Pravda kérdésére, miszerint miért fedi fel magát ez az idáig titkolt különítmény és az elképesztő kapcsolattartás, Szavin úgy válaszol, hogy "az embereknek szükségük van rá, hogy felkészülhessenek a változásokra. A két legfontosabb globális kihívás napjainkban a klímaváltozás és az édesvíz hiánya. Ha elmulasztjuk a bifurkációs pont kihasználását, a környező népek lerohannak bennünket. Mivel fogadjuk őket? Fegyverekkel? Muszáj alkudoznunk. Lehet, hogy az egész helyzet, csupán egy házi feladat, ami a felnevelésünket szolgálja." |
Dalnyegorszk
1986: | Vlagyivosztok közelében, a távol-keleti Dalnyegorszkban, 1986 január 29-én, este 8-kor egy a telihold felével egyező nagyságú, vöröses gömb repül el hangtalanul a város felett, a talajjal párhuzamosan, kb. 700-800 méter magasan és kb. 50-60 km/h sebességgel. Amikor eléri a város területén található H611-es magaslatot (az "Ivesztkovaja hegyet"), legalább egy óráig oszcillál, majd hangtalanul belereszkedik a hegy csúcsába. Három nappal később ufológusok másszák meg a hegyet és találnak egy normális radioaktivitású, 3x3 méteres megolvadt-megégett foltot a talajon, fekete bevonatot és ezüstös fémcseppeket a köveken, hálószerű foszlányokat (összesen 5 gramm), fekete üveget és csepp formájú buborékokat (összesen 40 gramm). Sok mintát gyűjtenek és laboratóriumi vizsgálatra viszik. A fémcseppekről később kiderül, hogy ólom (összesen 70 gramm), de teljesen eltér a helyben előforduló ólom verzióitól. A buborékokról kiderült, hogy ólom, szilikon és vas ötvözete. Néhány csepp jelentékeny mennyiségben tartalmazott cinket, bizmutot és ritka földfémeket is. A hálószerű darabkák anyaga egy erősen savas szénvegyület, plusz elektromosan jól vezető fémek (pl. arany) és szélsőségesen éghetetlennek bizonyult, de egy vákumos hevítés után érthetetlenül megváltozott a fémtartalmuk. Az egyik minta aranytartalma 1100 gr/tonna, pedig Dalnyegorszk környékén a kitermelésre érdemes 4 gr/tonna gyakoriságot sem éri el a természetben előforduló aranytartalom. A helyszín környékéről vizsgált növényi minták a tunguzkai helyszín növényeivel azonos kémiai torzulásokat mutattak. A helyszínről több fotó is készült, de mindegyik kép üres maradt. A szakvélemény szerint a minták biztosan nem természetesek és nem a környékről valók. |
1987: | Pontosan megismétlődik a repülő jelenség 1987 novemberében. |
1989: | Pontosan megismétlődik a repülő jelenség 1989-ben is. (1995 április 3-án, a "Sightings" című tévéműsorban Tod Mesirow számol be a jelenség-sorozatról. Mesirow mintákat kap a szemtanúktól, amiket orosz kutatóknak ad vizsgálatra. Mesirow szakértői a műsor szerint "biztosan nem természetes és nem ember készítette dolgok mintáit" elemezték. |
Prohlandnyi
1989: | Az Oroszország Hangja közli, hogy augusztus 10-én, a Kaukázus északi oldalánál, egy szivar formájú, földönkívüli űrhajó zuhant le Prohlandnyi város mellett és a katonaság ufonautákat is talált, két halottat és egy még élőt (de hiába próbálták megmenteni, rövidesen az is meghalt). Sugárszennyezést és sugárbetegséget kapott mindhárom idegen. A roncsot helikopterrel vitték a mozdoki légibázisra. A szőrtelen földönkívüliek 100-120 cm magas, hüllőszerű lények, szürke ruhában, kékeszöld pikkelyes bőrrel, oriási, fekete szemeiken védőhártyával. Az üvegtartályokba zárt holttesteket a központi orosz kísérleti légibázisra szállították, Kapusztyin Jar-ba. |
Voronyezs
1989: | Vlagyimir Lebegyev újságíró több (okt. 4., okt. 9.) tudósítása alapján a TASSZ jelenti, hogy tíz-tizenkét voronyezsi gyerkőc szerint, szeptember 27-én, egy földönkívüli csészealj szállt le melléjük a játszótérre. A 27-et követő napokban egyre többen mesélnek egyre többet Vlagyimir Lebegyevnek. A gyerekek rajzolni kezdnek és egyre részletgazdagabb elbeszéléseket adnak az egyre több, Voronyezsbe látogató újságírónak (APN, Komszomolszkaja Pravda, Moszkovszkije Novosztyi). Jelentkeznek mások is, a környező településekről is, hogy ők is láttak ufót az elmúlt napokban. Jelentkezik Szergej Matvejev rendőrhadnagy, hogy másodpercekig látta a park felett lebegő és magasan elrepülő fényes gömböt. Az egyik gyerek bevallja, hogy látta a 3,5 méter magas, kisfejű és három szemű földönkívülit, akinek volt egy fej nélküli, doboz-testű, de emberszabású robot-utitársa, akivel alig fértek ki a 15 méter átmérőjű "diszkosz" középső nyílásán, de körülvizsgálták a járművüket, azután elrepültek. Egy 16 éves fiú azt állítja, hogy a rettenetes földönkívüli egy félméteres csővel mindenkit lebénított, őt elrabolták kb. 5 percere, majd visszavitték az "Ifjúsági parkba". A városi hatóságnak kényelmes lett volna legyinteni a kibontakozó tömegpszichózisra és a szóbeszédre, ha a legelső körben érintett gyerek nem lettek volna a szakértők szerint is egyértelműen, mélyen és tartósan megijedve. Bármilyen élmény érte őket, traumatikus volt és sokkolóan hatott rájuk. A hatóság nyomozást rendelt el és kiküldött egy rendőri egységet, hogy figyeljék az Ifjúsági parkot, mert valami nincs rendben. Az orosz sajtó kiemelt figyelemmel kísérte a történéseket. A TASSZ következő tudósítása szerint, a nyomokat elemző, tudományos és hivatalos szakvélemény bizonyítottnak mondja, hogy valamilyen UFO járt a játszótéren. Azonosították a (sötétedés után legalább három, különböző esetben földre szálló) látogatók hátrahagyott nyomait a parkban és a park körül, találtak két darab, a földi környezetben eddig ismeretlen sziklatuskót. A TASSZ ezzel kapcsolatban idézi a voronyezsi geogizikai laboratórium vezetőjét, Henrik Szilanovot, hogy a leszállási helyszín bioenergetizált, de Szilanov majd azonnal tagadja, hogy ilyesmit állított volna. |
Szaszovó
1991: | Az Izvesztyija tudósít az 1991 április 12-i robbanásról, ami Moszkvától 350 km-re, délkeletre, Szaszovó mellett hagyott maga után egy 3 méter mély és 30 méter átmérőjű krátert. Az első szakértői jelentés szerint tektonikus eredetű. 1992-ben megismétlődik a robbanás, 9 km-re az elsőtől és valamivel gyengébben. A vizsgálatok kiderítették, hogy már a korábbi robbanás előtt megszaporodtak az anomáliák. Különösen intenzív lett a környék tektonikus mozgása, nagyon gyakoriak lettek a gömbvillámok, a messzire hangzó dörgések, a talaj remegés és a táj lassú, de látható deformációja. Az UFO észlelések is megszaporodtak. Néhány órával az első robbanás előtt sokan láttak sok gömbvillámot. A környékbeli állatok idegesek voltak. Többen rosszul lettek. A vasúti elektromágneses berendezések elromlottak. Egy perccel az első robbanás előtt minden rádióadó műsorát kellemetlen zaj tette elérhetetlenné a rádióhallgatók számára. A robbanás epicentrumától 100-200 kilóméterre is hőhullámot érzékeltek többen is. Az epicentrum közelében néhány másodpercig tartó, erős fényjelenség mutatkozott a robbanás pillanatában, majd villámlás és lökéshullám. Több szemtanú is úgy látta, hogy egy vakítóan fényes objektum zuhant a földre és azután következett a robbanás. Az első jelenséghez kapcsolódó és 25 tonna TNT-re becsült rombolás szokatlanul szelektív volt. 20 km messze is közvetlen károkat okozott, de 1 km-re és 10 méterre a krátertől is sértetlenül maradtak növények és tereptárgyak. Az elektromos vezetékek és a vízvezetékek 15 km messze is megsemmisültek. A robbanás pillanatában, több kilóméter messze, zárt és sérülésmentes szobákban kezdtek lebegni és lágyan a padlóra ereszkedni különféle tárgyak. Egy ismeretlen erő több embert is finoman áthelyezett. Az üreges műanyag játékok és a villanykörték felrobbantak. A dupla üvegezésű ablakok belső rétege betört, de a külső üveg teljesen ép maradt. A főkrátertől 10 km-re, de vele egy időben, kettő, mélyebb akna jelent meg a talajban. A történteket az Izvesztyija foglalta össze 1994 november 17-én. |
Naroda
1993: | Hivatásos aranykutatók mostak ki a folyami üledékből néhány megmagyarázhatatlan tárgyat az 1991-1993-as felderítésük során, az Ural északi végének a keleti oldalában, az észak-szibériai Naroda és még néhány másik folyócskánál. A különböző méretű és formájú "izék" közös jellemzője, hogy mikroszkópikusak (maximum 3 cm, minimum 0,003 mm), nagyon fejlett csúcstechológiával megmunkált és az anyagukban különleges összetételű "alkatrészek" már az első, a második, a hamadik és a sokadik és a szakértői pillantásra is. A leletek nem egyetlen helyről kerültek elő, hanem egy viszonylag nagy kiterjedésű területen szétszórva. A közel három évig tartó expedíciójuk során, az aranykutatók több ezer, egymástól több kilóméteres távolságban feltárt mintavételi ponton találtak rá a látszólag hasonló "morzsákra", de minden esetben 3-12 méter mélyen (min. 20 000 és max. 318 000 éves, érintetlen rétegekben). A spirális objektumok alapvetően és következetesen rézötvözetek, míg a legkisebbek mindegyike egy szokatlan wolfram-molibdén ötvözet. A leleteket az orosz tudományos akadémia tudósai azonnal megvizsgálták a Komi szibériai körzet fővárosában Szüktüvkárban, azután Moszkvában, majd Szent Péterváron és Helsinkibe is átküldték egy kutató intézetbe (hátha nekik több közük van hozzá és felismerik, hogy mik ezek). A tárgyak mesterséges eredetét látszik megerősíteni, hogy precíz, elektromikroszkópos mérések szerint pl. a spirális darabkák nagy pontossággal követik az aranymetszés arányait. A szakértők szerint vitathatatlan, hogy egy olyan miniatürizált gépezet törmelékeiről van szó, amelynek az elkészítésére még ma sem képes az emberi technológia. A lelőhelyektől csupán 100-200 km-re délre található az Ural hegység "halál-zónája" (Otorten - manysi nyelven: "ne menj oda" - és Halat Szjal (Kholat Syakhl) - manysi nyelven "holtak hegye"), ahol 1959 február 2-án, tragikus, borzalmas és titokzatos módon veszítette életét a szverdlovszki Urali Állami Műszaki Egyetem Politechnikai Intézetének kilenc, tapasztalt hegymászója. A szovjet állam három évre lezárta a környéket és az ügy minden dokumentumát titkosította. Bár időközben több könyvet is írtak az esetről, csak 1990-ben, a Szovjetunió összeomlása után vált lehetővé az időközben hiányossá tett bizonyítékok titkosításának a feloldása és civil mozgalom indult az ügy tisztázására. Az elhallgattatott rokonok, ismerősök és kollégák kezdeményezése nyomán, az érintett egyetem segítségével szervezték meg a tragikus sorsú túra vezetőjéről elnevezett Igor Gyátlov Alapítványt, hogy megalapítsák az Igor Gyátlov Múzeumot. A regionális televízió egy dokumentum műsort készít és mutat be az ügyről 2000-ben ("A Gyátlov-hágó rejtélye") és ekkor kezdik "Dyatlov Pass"-nak nevezni az egykori helyszínt. Lev Ivanov, az 1959-es tragédia egykori főnyomozója is megszólal és a megoldatlanul titkosított eset extrém anomáliáit hangsúlyozza. A túrázók felkészülten és tudatosan vállalták az egyszerű kirándulásra totálisan alkalmatlan időpont szélsőséges időjárási körülményeit, mert kimondottan és hivatalosan is felderítésre vállalkoztak. Ehhez kapták meg a szükséges egyetemi és az állami engedélyeket. Nem egyedül. Velük párhuzamosan és kb. 50 km-re távolabb, a mérnökök és a mérnök hallgatók egy másik csoportja is "átfésülte" a környéket (de ők sértetlenül). A Gyátlov-csoport tagja volt egy hadmérnök, aki már ekkor a Cseljabinszk-40 fedőnevű vállalatnál dolgozott és a szovjet atomfegyverzet plutónium utánpótlásának egyik szakembere. Az utolsó pillanatban csatlakozott a csoport számára ismeretlen, alvilági tetoválásokkal teli, "magashegyi túrazvezető", Alekszandrovics Zolotarjov a szovjet belső elhárítás tisztje. A párhuzamosan haladó, másik csoport jól látta a távolból a különböző nagyságú, narancsvörös és kékes UFO-kat az esemény éjjelén és helyszíne felett. A legközelebbi települések körül is megjelentek és nem szűntek meg ugyanezek a jelenségek, egészen márciusig és számtalan, hivatásos szemtanú jelentette azokat a meteorológusoktól a hadseregig. Ivanov főnyomozó maga is többszőr látta az UFO-kat a nyomozás ideje alatt, az adott terület felett. A délről északra fekvő térképen a piros kör jelzi a narodai leletek hozzávetőleges helyét. A piros csepp tragédia helyszínét mutatja. A Man-Pupu-Ner plató... jó időben... A tíz fős expedíció január 25-én indul Szverdlovszkból és 27-én hagyják el Otorten felé Vizsnyájt. Az "UFO-vadászok" végső célja az Otortentől északra, kb. 40 km-re az Ural nyugati oldalán, a misztikus hírnevű Man-Pupu-Ner plató. A következő napon egy lebetegedett útitársukat "visszakényszerítik" Vizsnyájba. Kilencen haladnak tovább és sítalpakon érik el január 31-én a megmászandó hegyfalat. Az Uralon keletről nyugatra átkelő Gyátlov-csapat tagjai már éppen elérték a hágót egy szakadék és egy facsoport mellett, amikor rájuk esteledett. Valmiért nagyon siettek vagy mindeképpen a nyugati oldalon akartak lenni, mert nem tértek vissza a kiinduló, keleti oldal 1,5 km-re húzódó és biztonságosabb facsoportjához, hanem ott sátraztak le, ahol éppen voltak, a nyugati, 15° meredek és üres hegyoldalon. A végzetes éjjelen és a sűrű hóesésben belülről vágták ki késeikkel a sátraikat és valamennyien - minden holmijukat hátrahagyva - pánikszerűen és alulöltözötten menekültek visszafelé és lefelé a keleti facsoport irányába a - 25°C / - 30°C fagyban. A megmaradt lábnyomaik szerint mezítláb, zokniban vagy fél pár cipőben. Miután nem adtak hírt magukról a megbeszélt időben, 4000 km2 területet vizsgált át a katonaság, mire megtalálták az elhagyott tábort. Az alsóneműig mezítelen Krivonyiscsenkót és Dorosenkót a tábortól 900 méterre álló és az alsó ágaitól megfosztott fenyő alatt, egy aprócska tábortűz maradványai mellett találták meg. A tábor és a facsoport között, félúton bukkantak rá a cipők nélküli és a táborba visszaindult, de egymástól messzire elszakadt Gyátlovra (a tábortól 600 méterre, egy ökölharc sérüléseivel), Kolmogorovára (az egyik nő, a tábortól 420 méterre és mellette egy ismeretlen ember vérnyomaival), valamint a tarkóütés nyomát viselő Szlobogyinra (a tábortól 270 méterre). Négy jobban felöltözött halottat (Thibeaux-Brignolles-t, Kolevjatovot, valamint a Krivonyiscsenkó pamutnadrágjának darabjait a lábfejére tekerő másik nőt, Dubinyinát, és a Dubinyina rókabundáját viselő, KGB-s Zolotarjovot) a facsoporton túl, 75 méterre, egy 4 méter mély lavina alatt, egy 12 méter mély vízmosás alján találták meg sokkal később, májusban, amikor enyhült az időjárás. A KGB-s tiszt nyakában egy olyan fényképezőgépet találtak, aminek nyoma sem volt az expedíció hivatalos dokumentációjában (elvileg kötelező lett volna). Az első hivatalos verzió szerint a negatívot nem lehetett előhívni, mert az olvadó hóban tönkrement. A végső hivatalos verzió szerint egyáltalán nem volt benne negatív. A kilenc holttest bőre ismeretlen, narancssárga-barna elszíneződést mutatott. Ivanov nyomozó nem adott magyarázatot arra, hogy a hatóságok miért mértek egyáltalán radioaktivitást, de valamennyi holttest erősen radioaktív volt, sőt, a tábor egész területe és a csoport minden holmija is. (Ötvenhét évvel később, 2016 január 4-én egy újabb expedíció halad át a hágónál és egy sátrat találnak a tragédia helyszínén, benne egy ötvenvalahány éves, azonosítatlan férfi hullájával. A rendőrség csak 8-án tudja elhozni az ismeretlen maradványait a nagyon rossz időjárás miatt.) |
Jakut háromszög
A jakutok mondái szerint az alsó világ a felső világhoz hasonlóan több emeletes, de soha ki nem száradó mocsár takarja, örökké homályos, amit csak a törött Nap és Hold darabkák világítanak meg és ahonnan borzalmas vasfák, egylábú, egykarú, vasfogú és egyszemű démonok nyúlnak ki. A gonosz isteneknek a mocsaras földből kiemelkedő és oda visszamerülni képes, sebezhetetlen, penge éles és rézvörös vasházaik vannak, amik bárhol felbukkanhatnak, de amiket messzire el kell kerülni. Az „abaszi” alvilág démonainak és isteneinek a puszta látványa is annyira veszélyes, hogy a jakutok az „abaszit látni” kifejezéssel mondják a „gyűlölni” szót. Az istenek háborúja nem ért véget egy pillanatra sem, ezért amikor a jó istenségek rendszeresen a Földre látogatnak, akkor a gonosz istenségek tűzgömbökkel támadják meg őket és rettenetes, megsemmisítő robbanásokat okoznak. A gonosz istenek a mocsárból kiemelkedő és az összecsapások után a föld alá visszahúzódó vasházaikból dobálják a tűzgömböket.
1908 június 30-án, reggel, a jóságos jakut istenségek, Ogdy-val, a villámistennel együtt, a rendes szokásukhoz híven, vízért indultak a Föld legnagyobb és legtisztább édesvíz-tartályához, a Bajkál-tóhoz. A földönkívüliek kb. 600 méter hosszú, ellipszoid tartályhajója az északi pólus felől, Szibéria felett lépett a Föld légkörbe és északnyugat-délkelet irányban haladt a Bajkál tó felé, Irkutszk irányába, amikor a Föld mélyében élő, gonosz istenségek (a jakutok által Halál-völgynek nevezett helyre, az Uliuiu Cherkechekh-be telepített és az érkező tartályhajó pályájától keleti-délkeleti irányba eső) űrvédelmi rendszerükből kiküldött, ragyogóan fényes elhárító objektumukkal megtámadták a behatolót. A fényes, elhárító objektum kb. 500 km-t repült lapos, 10-15°-os szögben, nyugat-északnyugati irányba, a tájjal majdnem párhuzamosan, azután frontális ütközőpályára állt és a nagyjából a reggeli nap irányából, 7 óra 13 perckor, Szibéria közepén, az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók közötti terület felett, kb. 7000 méteres magasságban bekövetkezett a nagyobb objektum mozgási irányának köszönhetően délkelet felé kiterjeszkedő, ezer hiroshimai robbanóerővel egyenértékű, gigantikus robbanás, ami után mindkét objektum a földbe csapódott. Az elhárító objektum maradéka a robbanás földfelszíni epicentrumától 8 km-re északra, a robbanás kiterjészkedésével pontosan ellentétes irányban és meredek szögben csapódott a tajgába, kb. 50 méter mélyre. A kráter később megtelt a közeli Kimchu folyó vízével és létrejött a Csekó tavacska. A robbanásig láthatatlan és azután irányíthatatlanná vált, nagyobbik objektum kb. 500 km-t zuhant tovább délkeleti irányba, majd egy ismeretlen technológiának köszönhetően, úgy csapódott bele 100 méter mélyen és merőlegesen a mészkőhegy oldalába, mint egy acélgolyó a legfinomabb porba. A mészkőhegynek ez a rendkívűl szokatlan alakzata, ez a viszonylag „porszerű” (zúzalékos) bluggyanása, amit a környékbeli jakutok az „égő sas fészkének” neveztek el rögtön a tunguzkai esemény után és aminek a környékét elátkozottnak helynek tartják, ahol „az emberek meghalnak és az állatok eltűnnek”, ma is látható és a hivatalos neve: Pátomszkij-kráter.
A tunguzkai esemény szemtanúi délebbre látták a robbanást a valóságos epicentrumnál, egy keletről nyugatra haladó fényjelenséget észleltek a robbanás előtt és egy újabb és erősebb "kivilágosodást" percekkel a robbanás után. 1908 július 2-án (három nappal később) már tudományos jelentést publikált a történtekről az Irkutszki Ásványtani Múzeum. Leonyid Kulik, a szent-pétervári meteoritgyűjtemény igazgatója indult el felkutatni a nyomokat elsőként, 1921-ben, de a rendkívűl nagy kiterjedésű és járhatatlanul nehéz vidéken a keresés kudracot vallott. Csak egy következő és felkészültebb expedícióval értek célba, 1927-ben. (Az alábbi, eredeti expedíciós felvételeken látható, hogy mennyire nehéz volt a Tajgában kutatni.)
A tudomány azóta is vitatkozik az ellentmondásos esemény értelmezésén. Szisztematikus provokáció, ahogyan az amerikai sajtó gúnyolódik valamennyi oroszországi UFO-jelentésen. A Szovjetunió összeomlása után előkerült vagy nem titkosított híreket kivétel nélkül az orosz fegyverkísérletek számlájára írták, még az orosz hatóságoknak a témával kapscolatos, egészen átlátszó hazudozásait is. Ahogyan elszaporodtak a "glasznoszty"-nak köszönhető komolyabb hírek és újabb szempontok, olyan tempóban igyekszik az amerikai katonai-ipari komplexum sajtója visszagyömöszölni a szellemet a palackba. 1993-ban a NASA sietett egy külön elemzéssel bizonyítani, hogy a Tunguzka egy teljesen közönséges, 65 tonnás szikla volt és kész. Négy évvel később, 1997 március 29-án publikálták független, de neves, amerikai meteorit-kutatók a szakvéleményüket, ami szerint bizonyított, hogy az objektum nem lehetett sem olyan nagy, sem olyan tömör, sem olyan meredeken érkező, mint ahogyan eddig gondolták és nem csapódhatott a földbe az epicentrumnál. (Ráadás: ha Tunguzka meteorit lett volna, a puszta izzásával 63 millió tonna salétromsavat kellett volna létrehoznia a légkör gázaiból lokalizáltan és koncentráltan, miközben a teljes földi légkör átlagos portartalma sem több 1 millió tonnánál, de ennek az iszonyatos mennyiségű és nagy töménységű salétromsavnak semmi nyoma.) Giuseppe Longo, a bolognai egyetem fizikusa 1999-ben vett mintákat a Csekó tó környékéről és medréből, majd műszeres mérésekből elemezte számítógéppel a meder alakját, ami szinte minden paraméterében különbözik a tajgai tavakra jellemző (hirtelen mélyülő, sekély) alakzattól. A tó üledéke alatt 10 méter mélyen egy ismeretlen réteg húzódik. A Tunguzka-ügy olyan komoly lendületet kapott, hogy 2002-re már saját alapítványa és múzeuma alakult Krasznojarszkban és az alapítvány igazgatója Dr. Jurij Labvin állami támogatást kapott egy új expedícióhoz. Labvin 2004-ben hivatalosan bejelenti, hogy megtalálták a bizonyítékait annak, hogy a Tunguzka-esemény egy földönkívüli elhárító objektum felrobbanásával járt együtt. Dr. Jurij Labvin, a Tunguzka Alapítvány igazgatója azt állítja, hogy a Tunguzka egy meteorit volt, amitől "egy önfeláldozó UFO mentette meg a Földet" és darabkákat találtak az idegen elhárító eszközből is, pl. olyan jelzésekkel ellátott kvarc-lapocskákat, amilyeneket ma sem tudna elkészíteni az emberiség. "Úgy tűnik, hogy az elhárító objektumnak nem volt elég ereje megsemmisíteni a meteoritot, ezért inkább ütközött vele. A meteor töredékei egész Szibériában szétszóródtak. Krasznojarszk környékén egy darab 500 méter átmérőjű és számos 100-150 méteres krátert találtunk. Ugyanott bukkantunk az idegen eszköz fémdarabkáira is. Egy a földi körülmények között előállíthatatlan, vas-szílícium örvözetről van szó. Találtunk még más bolygóról való, jelzésekkel telerótt kristályokat is." Labvin a darabkákat nem a Tunguzka epicentrumánál fedezte fel, hanem keletebbre. Szerinte a robbanás nyomainak az elemzése azt bizonyítja, hogy a Tunguzka nem keletről haladt nyugat felé, ahogyan eddig hitte mindenki a szemtanúk beszámolói alapján, hanem ellenkezőleg, nyugatról tartott keletre. (A "Kőalatti Tunguzka" folyó Poligusz települése mellett találták a "kvarc-lapkákat" és a mitikus "szarvas követ" (az őslakosok szerint a volt szemtanúk egykori elbeszélése alapján lezuhanni is látott maradékok egyik újabb darabját.)
x
2005 augusztus 31-én jelenik meg Andrej Mojszejenkó geofizikus naplója egy Pátomszkij-krátert felderítő és az orosz tudományos akadémia által támogatott expedícióról a Volgográdi Állami Műszaki Egyetem Kamisinszkij Műszaki Intézetének az internetes faliújságján. (Ez a - műszaki egyetem központi létesítményeivel [150 km] "szomszédos" - műszaki intézet "távolabb" van az egyetemtől, mint (az USA 51-es körzetéhez hasonlított és szigorúan titkos) Kapusztyin Jár, az orosz csúcsfegyverek és "UFO-technológia" bevallott kísérleti központja, amely viszont ott terpeszkedik egy "kőhajításnyira" [70 km].) A fiatal Mojszejenkóékat személyesen az idős Kolpakov instruálja, de nem tarthat velük. Az elfogadhatatlanul bizarr ("rejtélyes") ereménnyel zárult expedíciót agyonhallgatja a sajtó, de az orosz állam azonnal kirendeli a saját felderítőit 2006-ban (a Tunguzka-konferencia évében). A 2006-os, állami expedíció eredményei alapján egy külön, tudományos konferenciát rendeznek 2010-ben arról, hogy "a Pátomszkij-kráternél sincs semmi különös látnivaló, csak egy spontán gázrobbanás 300 éves maradéka". Válaszul a konferenciára és a hivatalos verzióra, a Mojszejenkó naplója és egy ahhoz kapcsolódó tévéműsor alapján, 2010 december 11-én egy orosz ufológus ("vlad9vt") ellenvélemény-filmet publikál a YouTube-ra.
Mojszejenkóék már az indulás előtt átgondolták az expedíció szükségességét és a legkülönbözőbb, minden szóba jöhető szakterület specialistáinak a bevonásával igyekeztek magyarázatot találni az anomáliára. (A) Nem lehet bányászati munkák eredménye (pl. meddőhányó - ezt az iparilag megközelíthető és a terep adottságai alapján optimálisra növelhető meddőhányókat szakszerűen építeni kénytelen bányáipari szakemberek azonnal látják és értik), de nem csak az 1 millió tonnás tömege és a bizarr formája miatt, hanem mert (1) az objektum nagyon fiatal, maximum 100-300 éves, tehát nem készíthette egy ősi, emberi kultúra, (2) 1949-ben találta Kolpakov egy nagy kiterjedésű, lényegében lakatlan környéken (kivéve a jakut prémvadászok és szarvastenyésztők), de az állami archívum szerint, 1947-ig a régióban csak egy apró, katonai helyőrség volt Bodajbónál (nem mellesleg szemtanúk!) és csupán 1947 és 1954 között működött egy őrszemélyzettel együtt is "csak" 8400 fős és szigorúan a saját feladatukat végző, aranybányász és fakitermelő munkatábor (GULAG), a járhatatlan Tajgában több mint 300 km-re északabbra (tehát nem volt elég munkaerő elegendő ideig az értelmetlen építéshez és a mindenhol máshol jellemző, környezetkárosítási nyomok tökéletes eltűntetéséhez). (B) Nem lehet egy atomrobbantás (akár egy földalatti, mint a legelső szovjet, kísérleti, földalatti atomrobbantás 12 évvel később) vagy más kísérleti - és már 1949-ben lehetséges - fegyver következménye, mert a teszt-atomrobbantás drága és a műszeres megfigyelése miatt infrastruktúra igényes feladat, de 1949-ig csak egyetlen ilyen "tesztpálya" felépítéséhez volt ereje a Szovjetuniónak (ott is csak a legnagyobb anyagi áldozatok árán, Szemipalatyinszknál). Egyébként pedig atomrobbanás, (vagy más mesterséges robbantás) nem képes egy ilyen karakterisztikájú kráter létrehozására (pláne a legszűkebb környezet érintetlenül hagyásával) és nem sok értelme lett volna tönkretenni-beszennyezni az éppen akkor felfedezett és máig leggazdagabb, oroszországi arany és urán vidéket. (C) Nem lehet gázrobbanás és semmilyen belülről kifelé szétszóró robbanás. (Az uránban gazdag vidék természetes atomrobbanása ellen szól, hogy bár létezik természetes, földalatti "atomreaktor" - pl. Dél-Afrikában - számos okból nem dúsulhat fel benne robbanásig a hasadó anyag.) Akkor szóródhatott volna vissza kirobbanásból a magasságához képest ilyen szűk átmérőn belül a kúp teljes anyaga, ha robbanás egyszerre kis magasságú ("nagyon gyenge"), a gravitációs függőlegessel megegyező (de nem így van, hanem a hegyoldalra merőleges) és mégis kiemel egy ekkora tömeget ("nagyon erős"). Még egy ilyen - ömagát kizáró - "robbanás" is csak akkor tudott volna hasonló formációt létrehozni, ha rögtön utána nem jön létre egy nagy üreg visszanyelni a pontosan visszahulló anyagot, de a speciális gallér kialakulásához később mégis létrejön a kúp alatt egy különösen nagy üreg, amibe pontosan a kúp csúcsa egy tökéletesen szabályos alakzatban és nem teljesen, de sérülésmentesen beleroskad. A természetes robbanás ellen szól a kúp anyagának viszonylag egyenletes "aprítottsága". (D) Megoldás lehetne egy döfés szerű, tehát a bluggyanás szerű formát előidéző villámcsapás, de még a világ legerősebb villámcsapása (kb. 200 millió kW) is elenyészően kevés ennyi anyag "hideg" aprításához és kiemeléséhez. (E) Néhány rejtély-tagadó leleplező felvetette, hogy a látható mészkőkúp voltaképpen egy vulkáni kúp vulkáni krátere. No komment. (F) Felmerült, hogy egy földalatti tevékenység gigantikus "vakondtúrása" az objektum (anyag eltávolítása az útból), de kicsi a valószínűsége egy olyan titkos technológiának, aminek ez az egyetlen példánya ("balesete"?) van az egész bolygón és amelyiknél hagyják visszaroskadni a föld alá a kitolt anyag egy jelentős részét, majd érintetlenül hagyják a feltűnő bizonyítékot. Hasonlóan életszerű és nem érdemel külön említést az az ötlet, hogy a közismerten trükkös, szovjet hadsereg egyedülálló álcázásáról lenne szó, amiben az a furfang, hogy mágnesként vonza a tekintetünket és le sem lehet venni róla a szemünket. [Ugyanezért a "földönkívüliek" földalatti rendszerének az álcázására sem megfelelő.]
Mindezek után, szerencsére mégsem történt semmilyen szerencsétlenség az expedíción. Annyi sajnálatos vagy szokatlan esemény kapcsolódott még a felderítéshez, hogy a kutatók két közös ismerőse is egyszerre, a kráter megviszgálásának a napjaiban kapott előzmények nélküli szívleállást, illetve a műszeres mérések során egy nehezen értelmezhető, 600 méteres és hosszúkás, fémtárgyat érzékeltek 100 méterrel a kráter csúcsa alatt. A környező növényzetet is megvizsgálták. Az objektum felső részein kizárólag a Tunguzka eseményénél későbbi fákat találtak, de a oldalában és az aljában, a nagyon ritkás növényzet ellenére is akadt egy-egy a Tajga ottani erdőiben gyakori, több mint 200 vagy 400 éves fákból. A kráter alsó, növényzettel takartabb részén álló legöregebb fa 60°-ban szálegyenes, azaz már öreg fa volt, amikor a talaj megbillent és felemelkedett alatta. A növényzet alapján egyértelműnek látszik, hogy kívűlről okozott valami egy belülről kifelé türemkedést ("bluggyanást"). A központi kúp szabályos mérete és alakja is egy megdermedt "bluggyanást" mutat. A Luzsnyiki stadionnál másfélszer nagyobb, 70 méter magas, 200 méter hosszú, 50 méter széles, 160 méter átmérőjű Pátomszkij-kráter tetején egy 12 méter mély gallér-kráter és annak a közepéből egy ugyanilyen magas, félgömb emelkedik, és az egész objektumot nagyon nehezen (gyakorlatilag sehogyan se) növi be a növényzet, de a közvetlen környékén abnormálisan gyorsan nő minden. A krátert alkotó kődarabok nagyon könnyen porlanak. Gravimetrikus és geoelektronikus mérések alapján bizonyított, hogy a Pátomszkij-kráter egy kilövellési kúp, de nem kirobbanás, nem meteorit becsapódás következménye és nem lehet 300 évnél öregebb. Az objektum folyamatosan változtatja a pontos (csak műszeresen érzékelhető) méreteit, mintha láthatatlan hullámzásban lenne.
Érdekessség, hogy a Tunguzka helyszínétől több száz kilóméterre délnyugatra eső, szibériai Csulim folyó felett bekövetkezett, 1984 február 24-i, nagy erejű robbanást is egy keletről érkező és a tunguzkai események leírásához kísértetiesen hasonló fényjelenség előzte meg. Érdekesség, hogy a Pátomszkíj-kráter közvetlen szomszédságában, a Vityim folyónál következett be egy közelítőleg cseljabinszki erejű és az amerikai katonai műholdak által is kijelzett becsapódás 2002 szeptember 25-én, 22 óra körül. A környéken utoljára 2011-ben történt hasonló robbanás, Irkutszknál.
Cseljabinszk
x x x
2012.07.27. 2012.12.07. 2013.02.15. | A "szürkékkel" szövetséges angolszászok irányítása alatt szerveződő, nemzetközi elit lélegzet-visszafojtva figyeli a londoni olimpián, hogy a plejádiánok valóra váltják a beígért "bemutatkozást" ("fenyegetést") vagy sem. Az átmeneti szövetségre lépett világelit felkészült a globális káosz, a bunkerélet és a "csillagháború" vállalására is. Ez a szövetség az olimpia után sem szűnt meg, inkább erősödött azok után, hogy látszólag sikeresen zsarolták a plejádiánokat a túszul ejtett élővilággal és az emberiséggel, azaz a plejádiánok látszólag "meghátráltak". Medvegyev orosz miniszterelnök az osztankinói tv stúdióban, az orosz REN-TV péntek esti műsorának riporterével az adás vége utáni percekben viszonylag hosszan "viccelődve" - a kamerák látóterén kívűl, de jól hallhatóan - azt állítja, hogy legalább két dosszié titkos anyaga van minden orosz vezetőnek a közénk látogató földönkívüliekről, de nem mondhatja meg, hogy mennyire sok idegen él közöttünk, mert kitörne a pánik. "Aki többet szeretne tudni, az nézze meg a "Man in Black" filmeket." A plejádiánok cseljabinszki meteor-fenyegetése és erő-demonstrációja után az oroszok megszakítják a ("nap körül élő", és a maja jóslatból is "ismert" napfolt-katasztrófát elhárító) plejádiánok elleni "csillagháborús szövetséget" a ("szürkék" ajándékait a plejádián figyelmeztetések ellenére elfogadó), amerikai katonai-ipari komplexummal. A Nyugat és Oroszország nem tudja együttműködéssel kezelni a világválságot. "Jól lokalizált" katonai konfliktusban igyekeznek "lejátszani" és stabilizálni a belpolitikai és külpolitikai hatalmi harcot. Az "Iszlám Állam" Szíria ellen fordul, Snowden Hong Kong-ba repül, kirobban az ukrajnai háború, és világrekord nyugati tőkekivonás kezdődik Oroszországból és Kínából. |