(1) Miként lett gonosz az emberiség?
(2) Miért nem ismerjük fel a földönkívüli látogatóink hatását a történelmünkben?
(3) Hogyan lehetne gonosz az, amit egy gonosz nevez gonosznak?
A jó és a rossz függvénye
Miért nem hisszük jónak ugyanazt? Miként lehetséges, hogy ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz és valószínűleg fordítva is? Az értékek csak addig lehetnek egymással ellentétesek, illetve csak addig látszódnak ellentétesnek, amíg valamilyen nem egyetemes érdeket nevezünk értéknek. Mindazok, akik már egyetemes érdeket keresnek, kutatnak, közelítenek és követnek, mindazok már előfeltételezik és tudják is egymás elképzeléseiről, hogy ugyanazt tapogatják és lényegében ugyanazt akarják, tehát nem lehetséges közöttük kibékíthetetlen ellentét. A különérdeket követők egymás ellen kénytelenek "nyerni", de az egyetemes érdeket követők már közösen és egymás javára nyernek.
A gonosz
Az éretlenségünk és az éretlenségünkből fakadó rossz a fejlődésünk természetes "gyermekbetegsége", de az elfajulás már az alapvetően jó természetünktől függetlenül és külső hatásra következik be, mint egy baleset. A gonosz voltaképpen az elfajult (elkényeztetett, önelégült és ezzel öncélúvá lett) butaság és rosszaság. Az önelégülten egy különérdek egyetemes erőszakosságába merült, önző, elnyomó, erőszakos és így elfajult lény gonoszsága csak annyiban természetes az egyébként jó univerzumban, amennyiben az ilyen elidegenítő és mindenképpen kivételes (a lényegileg jó univerzumra nem jellemző) balesetek természetesen lehetségesek.
A gonosz egy olyan átmeneti, részleges és korlátozott kivétel, ami erősíti a szabályt. Még éretlen, de kivételesen sikeres és stabil kultúrák kivételes türelmetlensége ronthatja gonosszá a még éretlen, de kivételesen érzékeny és instabil kultúrákat, ha a fejlődési ütemük, az életciklusuk, a kulturális hullámhosszuk és a civilizációs lüktetésük minimum egy nagyságrenddel eltér egymástól, és nem hidalják át szándékosan és partneri egyenlőségben ezt a kommunikációs és kooperációs szakadékot.