Shambhala & Agartha
Ahogyan a világ valamennyi atlantiszi történetének egyetlen szöveg az alapja (Platon "Timaiosz" című dialógusa), úgy a modern "Üreges Föld" mítosz is egyetlen szövegből származik, mégpedig a híres, brit, arisztokrata, író, politikus és utilitarista filozófus, Edward Bulwer-Lytton fantasztikus útleírásából (1871), aminek a címe "The Coming Race" (később: "Vril, the Power of Coming race"). A történet mesélője egy névtelen, ifjú, előkelő és gazdag utazó, aki egy földalatti baleset során egy földalatti barlangrendszerbe és ott egy özönvíz előtti időkből származó birodalomba keveredik, amit angyalokhoz hasonló és mágikus-telepatikus képességekkel rendelkező lények laknak, akik óegyiptomi stílusban építkeznek és használják az elektromágnesességhez hasonló "erőt" ("vril" - egyértelműen innen vették a Csillagok Háborújának az "erő" motívumát is). Edward Bulwer-Lytton (1803-1873), a szerző (Lytton első bárója, akinek a fia, Robert négy évig volt Brit-India főkormányzója) a "legmagasabb" körökben élt, visszautasította a Görögország trónját és több titkos társaság egyik legmagasabb rangú meghívottja lett, többek között a brit rózsakeresztesek "Nagy Támogatója". Könyve meghatározó szerepet kapott a nyugati világ ezoterikus mozgalmainak a hagyományaiban. Nagy hatással volt az orosz cári családot manipuláló Raszputyinra és Gurdijeffre, és egyenesen tőle vette át a német Haushofer tábornok, a náci geopolitikai kutatások "feltalálója" a "Vril" elnevezést a náci mozgalom titkos társasága számára az árják földalatti birodalmának, csészealjainak, örök ifjúságának és űrtechnológiájának a kutatásához. Az ő könyve alapján lett a mágikus erő jelképe az SS kettős villáma. De jelentősen hatott még Blavatsky teozófiájára, valamint a francia René Guénon, az olasz Julius Evola és a román Mircea Eliade ezoterikusokra, továbbá sok más, a tekintélyelvűség és az elitizmus iránt elkötelezett politikusra. Tőle lopta az ötletet az Agartha név feltalálója.
Alveydre, az európai előkelőség által nagyra becsült, pszichiáter apja támogatásával a legelőkelőbb titkos társaságok látogatója és közreműködője lett, majd feleségül vett egy bárónőt és anyagilag is függetlenné vált 1877-ben. Azonnal publikálni kezdett és 1882-re már négy könyvet adott ki az "organikus társadalom" szinarchikus berendezkedéséről, amely a hindu kasztrendszer és a középkori rend állam platonisztikus-technokratikus-martinista verziója. Egy olyan európai uniót javasol, amiben a szigorúan elkülönített társadalmi osztályok fasiszta együttműködését három "szakmai" testület (a gazdálkodási, a jogalkotási és a tudományos kutatási tanács) irányítja egy spirituális-papi felügyelet konzervatív vezérlése alatt.
Az 1871-es Edward Bulwer-Lytton-könyvet, a szerző 1873-as halála után lényeges állításokban és nagy terjedelemben plagizáló, 1886-os Alveydre-könyv minden példányát sürgősen megsemmisítik állítólag, "a túl sok titok kiszivárgásától tartva", valójában az európai, ezoterikus előkelőségek felháborodása miatt. Csak közvetlenül Alveydre 1909-es halála után, 1910-től nyomtatják újra és lesz széles körben olvasható ismét. Néhány éven belül, amint lehetséges az első világháború káosza után, megindul a gyarmatosító államok titkosszolgálati nyomozása a titokzatos háttérhatalom földalatti birodalma után.
44 évvel Symmes könyve után és 7 évvel Edward Bulwer-Lytton könyve előtt jelent meg 1864-ben Jules Verne az "Utazás a Föld középpontjába" sci-fi kalandregénye. Ebben a tudós kalandorok egy izlandi lejáraton keresztül jutnak az őshüllőkben, őslényekben, óriási ősemberekben, gömbvillámban és világító felhőkben gazdag alvilágba, ahonnan egy vulkánon keresztül repülnek vissza a felszínre, mint egykor Rudolf Erich Raspe mesehőse, Münchausen báró (1785). Jules Vernének ez az egyik legsikeresebb és részben Symmes-től lopott regénye lehetett az egyik utolsó csepp a báró Edward Bulwer-Lytton, majd a hamisítója, márki Alexandre Saint-Yves d'Alveydre verzióinak a megírásához.
nemcsak az egzotikus kalandokért, az elképesztő vadász-trófeákért és a nagy felfedezésekért versengő előkelőségek
és a nagy utazók körében, hanem az újszülött sajtónyilvánosságban is.
(Ezek Symmes elképzelésének sajtó illusztrációi a 19. század második feléből.)
David Pratt közöl egy igényes elemzést az Üreges Föld tibeti térképeiről. Véleménye szerint lehetetlenség eldönteni, hogy a tibeti verzióról készültek az orosz-német verziók vagy fordítva, az orosz-német verziókról készítették a tibetit. Lényegében egyidősek. A tartalmuk nagyon hasonló, de nem pontosan egyezik. (Jobb oldalt egymás alatt, a tibeti, az orosz és a német verzió.) Az orosz és a tibeti térképektől eltérően a német ábra nem említi a külső és a belső szférák forgási irányát, sem a belső légkört. Kizárólag az orosz kép nevez meg "belső napot". A tibetin található a legtöbb díszítés, mégsem felel meg a buddhista mandalák szabályainak és hasonló sincs a buddhista hagyományban. Csak a német és orosz verzió használja pontosan a nácik árjakutató intézetének, az Ahnenerbe kiadójának a jelképét, a mítikus világfa (Irminsul, a világoszlop és világtengely) ókori, germán képét.
Csak a német és orosz térkép mutatja a jégsapkákat, de a Földbe vezető nyílásokat egyiken sem zárja le jégsapka, sőt, a német szöveg szerint "ausztrál meleg" ömlik kifelé a déli nyíláson, de mindhárom verzió szövege szerint jég takarja a poláris nyílásokat. |
akik képesek voltak kapcsolatba kerülni a mélyebb-magasabb erőkkel és a földönkívüliekkel is.
Láthatóan nagy hangsúlyt kap a szexualitásuk, a hajuk és a frizurájuk,
miközben az idősebb kultúrák és a földönkívüliek többsége is "kopasz"...
(Végül a szovjeteknek is női médiumok segítségével sikerült kommunikálni a földönkívüliekkel.)
A jobbra mellékelt ábra a Föld rengéshullámokkal fel- derített, bizonyított és érvényes gömbhéjas szerke-zetének a metszeti képe a helyes arányokkal, de az Üreges Föld elméletében állított, sarkvidéki nyílások arányos képét is feltűnteti. A tudományos modellből kizárólag a visszaverődési réteghatárok viszonylagos helyzete és a gyermeteg módon leegyszerűsített (pl. diffúziótól, sűrüségtől, hidrosztatikától, hőtartástól, termodinamikától, fajlagos sűrüségtől, elektro-mágnesességtől, tömegeloszlástól és tömegközép-ponttól is függetlenített) rétegek aránya látszik alátámasztani az Üreges Föld verzióját, miközben minden más szempontból ütközik azzal.
ellenvetések
|
A legmélyebb ismert barlang a Kauká-zusban található, a Krubera és kb. 2,2 km mély. A legmélyebb bányát Afrika déli részén ásták az arany után és kb. 3,9 km mély. A legmélyebb természetes pont a Mariana-árokban van kb. 11 km mélyen. A legmélyebb mesterséges pont az orosz Kola félszigeten fúrt, kb. 12,2 km mély lyuk. (Az alábbi képeken látható, hogy nem tartják valami sokra az emberiség által elért legmélyebb pontot. Igaz, hogy a Föld méreteihez képest, alig karcolta a felszínt. Pedig olyan nehéz művelet volt egy népszerű geofizikus hasonlat sze- rint, mintha egy felhőkarcoló tetejéről ütnének lyukat a járdába egy vékony rézdróttal.)
Az ember által elért legmélyebb pont "lejárata" napjainkban.
|
A katonai térkép
- Hangsúlyozottan és kizárólag 38 tengeralattjáró kapitány számára készítették 1500 példányban.
- Olyan tengeralattjáró széria különleges megbízatásához készült, aminek a megépítését 1944 közepétől elrendelték, de legyártani már több okból sem voltak képesek.
- Miért jelzik rajta a más szempontból rendkívűl szűkszavú leíráson az elkészítés speciális körülményeit a tengeralattjáró parancsnokok számára, hacsak nem azért, hogy az összezavart megtalálók számára tegyék "lenyomozhatatlanná"?
- A megadott kiinduló merülés kb. 1500 km-re van az antarktiszi partoktól és az óceán kb. 5500 méter mély az adott környéken (a Maud fenékhegy 1200 méteres "buckáját" nem számítva), tehát a 400 méternyit merülő tengeralattjáró a közelében sem lehet semmilyen szárazulatnak, de az állandó jégmező szélétől is legalább 1000 km-re van.
- A II. világháború végén az ellenőrzött maximális merülési képesség 200-230 méter, az elméleti öszeroppanási határ 240-290 méter a legerősebb tengeralattjárók számára és csak a mai, legmodernebb atomtengeralattjárók képesek 500-700 méter mélyre is lesüllyedni összeroppanás nélkül. Maga Merkulov hírszerző főnök is ráfirkálta a meglepetését a térkép egyik példányára, ami Abakumov peranyagával együtt került napvilágra, miszerint "400 méterre képesek merülni???". És a térkép szerint a 400 méterre ereszkedést egy további süllyedés követi.
- Miféle katonai precizitás egy nyíltan, ismételten és hangsúlyozottan kényes és pontos művelet végrehajtásában úgy meghatározni a hajózási sebességet, hogy "lassan"?
- Az tengeralattjárók osztályozásában a német katonai szaknyelv nem az "A" osztály megjelölést használta, ez jellemzően angolszász nyelvezet és tipológia, hanem római számokkal (pl. VII-C, VII-F, XXI stb) jelölték a hajók kategóriáját.
- Byrd admirális a pacifikumi déli vizeket és partokat indult megtisztítani a náci menekültek kolóniáitól, az antarktiszi partokat is beleértve, de még véletlenül sem ment a térképen jelzett, atlantikumi hely környékére, hanem a Föld és az Antarktisz másik odalán nyomozott.
- A legnagyobb német tengeralattjáró (VIIF), amiből csak 4 db készült és nagyobb volt a XXI-es "csoda" tengeralattjárónál, 14 700 km megtételére volt képes kb. 32 km/h sebességgel, a víz felszínén. A víz alatt csupán 14 km/h-val tudott haladni és csak 139 km-t. Sokáig lehetett a víz alatt, de nem volt képes 66 napot a víz alatt alatt haladva megtenni 9400 km-t, ahogyan a magát 1945 augusztus 17-én, nagyjából egy héttel a nagaszaki atomtámadás után, a Buenos Aires-i kikötőben megadó U-977 parancsnoka állította. (A hadifogoly státuszuk miatt volt fontos hazudniuk az elindulásuk időpontjáról [még a fegyverletétel előtt] és a vízalatti utazás időtartamáról [az azonnali megadásra kényszerítő parancs elkerüléséről]. Még valószínűbb, hogy az átlátszó hazugságukkal azt próbálták leplezni, hogy a közelből jöttek, az Atlanti-óceán déli részén található szigeteken kialakított náci bázisok egyikéről.) Az Antarktisz legközelebbi partja éppen kívül esett a legerősebb náci tengeralattjárók hatótávolságán, ha egy északi kikötőből kellett indulniuk és nem állhattak meg útközben sehol. De megállni éppenséggel megállhattak, mert kb. 1000 katonájuk volt a Falkland-szigeteken és más náci telepek is voltak pl. a Déli Sandwich-szigeteken és Déli-Georgia szigetén (összesen kb. 500-600 család, akiket evakuáltak az elbukott háborúból, de valamiért mégsem vittek a Föld belsejébe).
- A szövetségesek sorsdöntően hasznos és megbízható kémjelentései, valamint a náci fegyvergyárak, kikötők, raktárak, kutató központok és katonai archívumok precíz dokumentációja egybehangzóan és életszerűen cáfolja ennek az egyetlen nyomtatványak a magányos és abszurd állításait.
- 1985 március 2-án "Charles" közli "Mr. Woodardal", hogy még 1947 április 20-án, egy mexikói misszión keresztül levelet küldött neki Karl Unger náci túlélő, egykori "bajtársa", aki az U-209-es (nem a legerősebb, de a leggyakoribb) náci tengeralattjárón eljutott az üreges Földben található Aghartába és erről a hétpecsétes, árja titokról csak úgy nagy örömmel tájékoztatja a maga kissé zilált kézírásával. (Pont a csupa nagy betüket érdemlő "ÜREG" szó bicsaklik meg a szövegben a legerősebben.) Az U-209-es tengeralattjáró valamennyi bevetése és szervízelése "átlagos" és jól dokumentált, lényegében kizárja egy ilyen nagyságrendű, titkos küldetése valószínűségét.)
- Miért próbálkoztak felszíni antarktiszi bázisokkal és miért szorták tele repülőgéről jelzőkarókkal a környező vidéket a nácik, ha takarkékoskodniuk kellett a speciális kapacitásokkal és felszereléssel és nem akartak feltűnést kelteni a titkos bejárat közelében?
- A merülési helyszín és a titkos átjáró majdnem eléri az Antarktisz peremét, ha földrajzi déli pólust és vele együtt a földrajzi koordinátákat transzformálja valaki a déli mágneses pólusra, de csak majdnem. A "transzformációs kód" nélkül halálosan használhatatlan a térkép, ugyanakkor egy ilyen "kódolás" is feltűnően haszontalan és gyermeteg.
- Mai, orosz források (több, különböző weboldal karakterekre azonos szövege) szerint, az antarktiszi átjárón át a Föld üregébe költözött nácik 1947 és 1952 között (egyetlen modell-ügynökség segítségével) zavartalanul behajóztak és elvittek magukkal Argentinából 8000 vagy 30 000 szépséges nőt a dominicai felségjelzésű Astarte (Isztár, "Csillagistennő") hajóval, anélkül hogy ennek bármilyen nyoma maradt volna a sajtóban és az érintett tömegek emlékezetében, de még az Argentínában is kutató nácivadászok sem hallottak a többezres "áttelepítésről".
A szovjet ifjúsági irodalomban nemcsak Gajdar könyve, a "Timur és csapata" szól hozzá a különleges hatalmak harcához, voltaképpen a legkevésbé sem érinti az üreges bolygók mélyén élő hatalmak problémáját, de más regények annál inkább. A H.G. Wells "Világok harca" (1898) hatására az "Aelita" című könyvében (1923) A.N. Tolsztoj exportálja a kommunista forradalmat a Mars belsejében élő elnyomottak javára. Nyikolaj Nyikolajevics Noszov gyermekkönyvében ("Nemtudomka a Holdon" - 1965) szintén egy üreges bolygó, ebben az esetben a Hold belsejében élő elnyomottakat szabadítják fel a mesehősök. Eredetileg a világkapitalizmust (az elkerülhetetlen harcot és a legyőzését) vizionálja az üreges világok mélyére az utópisztikus szovjet sci-fi).