A modern kor öntudata és identitása ugyanúgy a hatalmi harc körül forog és lényegileg militáns (erőszakos-pragmatikus-realista-machiavellista), ahogyan az állítólag meghaladott, korábbi korok. Még a "modernt meghaladó" posztmodern sem ezt a "kezdetektől" változatlan társadalom- és kultúraszervezési militarizmust váltja le, hanem csupán a végletekig feszíti a "rugalmas" fegyver- és ember-kísérletek útjában álló érték-következetesség tagadását, a minden korábbinál nyíltabb "értelmes önzést", az érdek-következetességet, a leplezetlen és büszke machiavellista pragmatizmust és a politikai realizmust. Ahogyan a modernitás csupán a következetesebb formája a premodern következetlenségnek, úgy a posztmodern is csak a következetesebb formája a modern következetlenségnek. A modernitás nem érthető az emberiség elfajulásának és elidegenedésének a logikája nélkül. A modernitás eredete és végzete nem érthető a hatalmi harc és az elidegenedés eredete és kritikája nélkül, ami viszont a földönkívüliek sorsdöntő beavatkozása nélkül nem érthető.
A modernitás (és a piramis játékká fajult hatalmi harcban megtestesült elidegenedés) kritikus és leghaladóbb megközelítései sem találják az elidegenedés titokzatos megjelenésének és makacs gyógyíthatatlanságának a logikáját. (A tudományos igényűnek gondolt megközelítések undorral zárkóznak el az ősi mítoszokban ránk hagyott "megrontás" logikától és inkább tanúskodnak hamisan az elidegenedés komplex logikája és a vallások elfajulása ellen, de rá se pillantanak a "jó" és a "rossz", az erkölcs tabusított logikájára. Sőt. Haladónak gondolt elképzelések szerint, a modernitás maga az elidegenedés kritika és mint ilyen - átlépve egy önmagának kitalált, kisebb szerepzavaron - a "tudományos" kritikája és alternatívája a "rossz" vallásos fogalmának és a "gyermeteg" megrontás-logikának.) A modernitás leghaladóbb, de továbbra is kusza értelmezése a szakadatlan fejlődés igényének és a szakadatlan fejlődésre nyílt társadalmi rendszernek értelmezi a modern világot. Agnes Heller filozófus az antik görögségtől örökölt és a nyugat által kibontakoztatott "önkritikusságnak", önfejlesztésnek és a "modernitás dialektikájának" (dinamikájának) nevezi át Theodor W. Adorno és Max Horkheimer filozófusok meghatározását a "felvilágosodás dialektikájáról". Mindemellett, az ősidők óta elfajult célrendszer és értékvilág változatlansága miatt, az alkalmazható eszközökkel kapcsolatos laza elvtelenség és militarizmus miatt (az erőszakosságában kibontakozott machiavellizmus miatt) a világon senki nem zavartatja magát. Pedig okozhatna akár némi izgalmat is, hogy az elidegenedés bizonyítja a földönkívüli beavatkozást és viszont, a földönkívüli beavatkozás magyarázza az elidegenedést.
A "modernitás" minden fogalma, érve és motivációja szintén a katonai funkció, az ütkőképesség és a hatékonyság körül forog, főleg a legtávolabbiaknak látszó, kultúrfilozófiai fogalmai, a filozófiai racionalizmus kultuszától kezdve az esztétikai-művészeti modernizmusok virágzásán át a modernitás romantikus és tekintélyélvű kultúrkritikájáig. A modernitás, a földönkívüliek által részben véletlenül, részben szándékosan gerjesztett új korszaka a földönkívüliek által részben véletlenül, részben szándékosan gerjesztett hatalmi harcnak és fegyvergyártásnak anélkül, hogy az ember képes lenne felismerni vagy beismerni ezt.
A modernitás a földönkívüliek által gerjesztett hatalmi harc és militarizmus érett kora abban az értelemben, hogy a racionalizált, magasan szervezett, automatizált és párhuzamos önfejlesztése a militarizmus valamennyi lehetséges, három politikai alternatívájának, az ALFA, a BÉTA és a GAMMA projekteknek. A modern kor divatosan leszólt és feledtetni próbált, politikai "szentháromsága" (a konzervatívizmus, a szocializmus és a liberalizmus háromszöge) nem valamilyen esetleges, csupán tapasztalatilag látszódó és múlandó vagy netán szubjektíven belemagyarázott "eloszlás", hanem egy szükséges és elégséges rendszere az erőszak-kultusz egymást kiegészítő verzióinak, és az értékzavaros földönkívüliek lehetséges exopolitikáinak az eloszlását követi. Nyilvánvaló, hogy meg sem szüntethető ideológiai irányzatok, amíg a bennük összefoglalt trilemma és koncentrált militarizmus érvényes és nem kapott gyökeresen új alternatívát. A hatékony fegyverré fejlesztendő emberiség három különböző műszaki tervezetét is megtestesítik. (Az orionidák alapvetően "mintázat-mágusok" és ezen belül a humanoidok inkább érzékenyek és pontosak, mint erősek.)
- ALFA-terv: erkölcstenyésztő-eugenikus-fajvédő-konzervatív-fasiszta-rokonsági kasztosítás
- van végső igazság és elérhető, az erőszak igazsága
ember-fegyver: az erő-mágia kasztember médiuma
kezdettől szürke-szíriuszi-annunaki támogatás
(ezüst/arany - fehér/sárga színekben, kereszt-jelképekben, Vatikán-központtal - übermensch felé) - BÉTA-terv: technokrata-tervező-automatizáló-szocialista-funkcionális kasztosítás
- van végső igazság és megközelíthető, nem az erőszak igazsága
ember-fegyver: az mintázat-mágia kasztember médiuma
gamma-terv előtt plejádián-atlantida támogatás
gamma-terv után alfa-szövetség és szürke-szíriuszi-annunaki támogatás
(vörös színben, csillag jelképekben, Moszkva-központtal - transzhumanizmus felé) - GAMMA-terv: spontán versenyeztető-farkastörvényes-liberális-individualizálás
- nincs végső igazság, az erőszak dönt
ember-fegyver: mintázat-mágia individuuma
gamma-terv után plejádián-atlantida támogatás
(kék/fekete színekben, kör jelképekben, Washington központtal - cyberanarchy felé)
Exopolitikai szempontból, a földi emberiség modern kora a GAMMA-tervezet indulásával születik meg (1314-1789) és ugyanennek a GAMMA-tervezetnek a blokkolásával és megakadásával, a világkaszt elkerülhetetlen kialakításával ér véget egy emberöltőn belül (2045). A kibontakozó világkasztban elérhető legkedvezőbb pozíció és az oda vezető helyezkedések, manőverek, illetve a leendő világkaszt karakterének és érdekeinek a meghatározása körül vívott harcok uralják a globális politikai folyamatokat. Ezt a folyamatot sem természeti csapás, sem időtaktikai információs transzfer, sem technológiai áttörés nem képes megállítani vagy eltéríteni, csak és kizárólag gyorsítani, mert ez a folyamat eleve ezeknek a történéseknek az elszánt integrációja és fegyverré kovácsolása. Az erőszak-kultuszban folytatódó és a világkasztban kirobbanó erkölcsi-szellemi elsötétülésel szemben egyetlen esélyt a keresett, de félreértett (pl. "csillagkapunak" képzelt) "Kijáratnak" (a mintázat-mágiára képes individualitások kultúrájának) a stabilizálása, "kibernetizálása" és megtanítása (erkölcsi "viszont-fertőzése") jelenthet.
A "fajtanemesítő" nyugat és tömegtervező kelet "alfa-béta" szövetsége a nácik vezetésével akarta elhárítani az útból a tömeges individualitás spontán káoszára fogadó "gammákat". Eközben azonban az egész bolygót veszélybe sodorták és nem rajtuk múlott, hogy a Föld és a Hold tönkretételével nem rontották el az egész Naprendszert. A huszadik század második felében az "alfa-béta" szíriuszi szövetség óvatosabb lett és a "liberális" gammák szövetsége mutatott nagyobb optimizmust, bátorságot és aktivitást, de gyorsan kiderült, hogy a világpolitika megszervezésére és a "sportszerűtlen kiskirályok" megfékezésére alkalmatlan a "céltalanság" és az abszurd relativizmus. A népesedési és forrásgazdálkodási okokból irányítási válságba került emberiség a rendteremtés, az erők koncentrálása és totális önmegszervezés világkasztja és világellenőrzése felé fordul. Ezzel nemcsak a zsákutcás gamma-tervezetet söpri félre, nemcsak a kaszttársadalmak tömeglényeihez tér vissza és vonja vissza az individualizálódást, de az egyetlen valóságos megoldástól, a "Kijárattól" is messzire távolodik. A plejádiánok pedig tehetetlenül nézik, ahogyan a sarkvidéki jégsapkákkal együtt megszűnik minden emberi szövetségesük.
Az emberiség az első és a második világháború előtt is éretlen volt az értékérzékeny kisközösségi demokráciák sportszerű világszövetségére és még most is az, a világkaszt soha nem látott borzalmai előtt. Az emberiség áthaladt a világháborúk iszonyatán és tanult belőle, de nem eleget, tulajdonképpen még abba sem hagyta a napóleoni világháborúban megkezdett modernitás-háborút, "a" világháborút. Az emberiségnek továbbra sincs lehetősége egyedül áthaladni ezúttal a világkaszt életkedv-törlő szörnyűségein - ha kijut belőle végül -, erre csak és kizárólag a földönkívüli partnereivel együtt lehet képes. Az a baj, hogy a földönkívüli partnerek legalább ezerszer lassabban tanulnak, mint az emberiség.