George A. Sveinn
A világmindenség anyagi-fizikai rendje (pl. az egyetemes természettörvények) és az univerzum lelki-erkölcsi rendje ugyanannak az egyetemes fejlődésnek a redjét (logoszát) mutatja különböző oldalról. Ahogyan Immanuel Kant német filozófus írta 1788-ban, "Kedélyemet két dolog tölti el egyre újabb és fokozódó csodálattal s tisztelettel, minél gyakrabban és kitartóbban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem."
ecce homo
Az erkölcsfilozófiák szerint is tagadhatatlan a nyilvánvaló, hogy az "erkölcs" többféle felfogása él egymás mellett párhuzamosan, kezdve attól, hogy esetlegesen felhalmozódott szokások teszik, azon át, hogy a nyers erő önkényétől függ, odáig, hogy ugyanúgy egyetemes logika határozza meg, mint a természeti változásokat. Valójában kimutatható, hogy gyakorlatilag minden erkölcs egy értékrendre (az értékek egy meghatározott logikájára) utal és még az egyetemes értéklogikát tagadó értékrend is elkerülhetetlenül előfeltételezi pl. a saját értéklogikájának egyetemességét. Kimutatható, hogy minden minőséget és értéket velünk született módon állítunk egyetemes érvényességgel. Érték az, ami egyetemesen értékes. Ami nem egyetemesen értékes, az csupán érdek. Minőség az, ami egyetemesen értékes. Ami nem egyetemesen értékes, az csupán mennyiség.
Az erkölcs jelentősége is éppen abban áll, amiben minden egyetemes jelentőség rejlik, magában az egyetemességben. Az egyetemes erkölcsiség olyan fogalom, ami velünk születik és elkerülhetetlenül előfeltételezzük, még akkor is, amikor éppen tagadni próbáljuk, mert az értékek, az erkölcsiség és a logika - bármilyennek is gondoljuk ezeket - éppen és kizárólag az egyetemes érvényességükben azok amik. De ez korántsem jelenti az erkölcsi válaszok és megoldások végleges kiismerhetőségét vagy egysíkuságát. Az értékek egyetemes logikája - és annak a jelentése legfőképpen - ugyanúgy nem ismerhető ki végleg, ahogyan bármi más sem. A világrend igazsága és az igazsága maga csak megközelíthető, de nem érhető el teljesen. Az egyetemes erkölcs és annak helyi, sajátos megjelenései elkerülhetetlenül titokzatosak maradnak, bár egyre többet és többet tudhatunk meg róluk.
Az erkölcs egyetemes tartalma nem zárja ki, ellenkezőleg, megalapozza az egyetemes elvek számtalan formáját, kifejezését és megjelenését, ahogyan a természeti törvények is számtalan folyamatban és eseményben öltenek formát. Az egyetemes erkölcsiségnek nagyon sok arca van, még ha nem is végtelenül sok. Az egyetemes erkölcsi törvény ugyanúgy artikulált és meghatározott mint a természettörvény és ugyanúgy nem enged meg bármilyen "erkölcsi jelenséget", ahogyan a természetben sem történhet meg bármi.
Az erkölcs jelentősége is éppen abban áll, amiben minden egyetemes jelentőség rejlik, magában az egyetemességben. Az egyetemes erkölcsiség olyan fogalom, ami velünk születik és elkerülhetetlenül előfeltételezzük, még akkor is, amikor éppen tagadni próbáljuk, mert az értékek, az erkölcsiség és a logika - bármilyennek is gondoljuk ezeket - éppen és kizárólag az egyetemes érvényességükben azok amik. De ez korántsem jelenti az erkölcsi válaszok és megoldások végleges kiismerhetőségét vagy egysíkuságát. Az értékek egyetemes logikája - és annak a jelentése legfőképpen - ugyanúgy nem ismerhető ki végleg, ahogyan bármi más sem. A világrend igazsága és az igazsága maga csak megközelíthető, de nem érhető el teljesen. Az egyetemes erkölcs és annak helyi, sajátos megjelenései elkerülhetetlenül titokzatosak maradnak, bár egyre többet és többet tudhatunk meg róluk.
Az erkölcs egyetemes tartalma nem zárja ki, ellenkezőleg, megalapozza az egyetemes elvek számtalan formáját, kifejezését és megjelenését, ahogyan a természeti törvények is számtalan folyamatban és eseményben öltenek formát. Az egyetemes erkölcsiségnek nagyon sok arca van, még ha nem is végtelenül sok. Az egyetemes erkölcsi törvény ugyanúgy artikulált és meghatározott mint a természettörvény és ugyanúgy nem enged meg bármilyen "erkölcsi jelenséget", ahogyan a természetben sem történhet meg bármi.
A már fentebb is jelzett hely (www.parabuddha.org) erkölcsfilozófiai összefoglalója alapján, lényegében négyféle erkölcsiség lehetséges. (Az erkölcs általános logikájának megértéséhez azonban szükséges lehet végigolvasni a teljes oldalt, mert itt most nem ismételjük el a következtetésekhez vezető érveket és a magyarázatokat.) Az alábbi illusztráció is az adott összefoglalásból való:
A számokkal jelezett, négy alaptípus bal felső sarkában az adott erkölcsiség emberi példái/verziói szerepelnek, amiből látható, hogy éppen a negyedik és legteljesebb/legfejlettebb verzióra nincs egyelőre emberi kultúrális minta/példa. Befolyásolja-e egyáltalán és miként befolyásolja egy kozmikus civilizáció fejlettsége, kiterjedtsége, méretezése, energiaszintje, hogy hányféle és milyen erkölcs lehetséges és/vagy jellemző az esetében?
A fejlődések és az elfajulások erkölcsei
Az erkölcs és az értékek egyetemes logikájának egyik jellemzője az értékesség jellemzője maga: a fejlődés. Minden erkölcsiség az értékességre törekvés és a fejlődés akarása. A fejlődés logikája az (bármi is legyen egyelőre), ami megkülönbözteti a fejlődést az elfajulástól, a erkölcsöset az erkölcstelentől és a jó erkölcsöt a rossz erkölcstől. Az erkölcs és az értékek egyetemes logikájának másik jellemzője az egyetemesség mint személyes és közös viszony, vagyis a társiasság. Minden erkölcsiség és értékességre törekvés alapja az Immanuel Kant által megfogalmazott "kategórikus imperatívusz" ("Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen." [1788]), vagyis az egyetemes kölcsönösség és másértvalóság (értékért valóság). A társiasság vagyis az egyén és a környezet, illetve az egyén és a közösség különbségeiből adódnak a fejlődések és az elfajulások (emberi műszavakkal kifejezve: a szeretet, a gondoskodás, a helytállás) különféle útvonalai.
Általános rendszerelméleti szempontból a lelki rendszerek csak organikus rendszerekben, azaz csak ökoszisztémákban és populációkban lehetségesek. A lélek, mint a megismerés megismerése csak az idegen megismerésekkel folytatott kommunikációban és a kölcsönös szembesítésben döbbenhet és ébredhet önmagára, csak a többi lélekébredéssel azonosulva és megkülönböződve ismerheti fel és közelítheti meg önmagát. Ha egy pillanatra eltekintünk attól, hogy lényegében minden szereplő egy folyamat, hogy beszédesebbek a dinamikus és hatásláncolatokban kifejező modellek mint az egyszerű struktúrák, akkor úgy is fogalmazhatnánk, hogy a lélek egy individualitás és egy közösség elemi alkotórésze. Amennyiben az erkölcsiség az individualitás értékproblémája, annyiban individualizációs típusok is kapcsolódnak az erkölcsi típusokhoz. Milyen individualizációs típusok lehetségesek az univerzumban és melyen erkölcsi típusokat tesznek lehetségessé?
ecce homo
Függetlenül attól, hogy maga az "individualitás" viszonylag új kifejezés a Földön (latin eredetű és a 18. században kezdik szakkifejezésként használni alapvetően pejoratív értelemben: különálló, elkülönült, egyedi) és attól is függetlenül, hogy viszonylag hamar, fél évszázadon belül pozitív tartalmat kap, az individualitásnak az erkölcsiségben betöltött szerepét nem lehet túlbecsülni. Populáció (az "azonos különbözők" halmaza) belső vonatkozásai és szempontjai nélkül nem alakulhat ki érzékenység, sem kommunikáció, sem nyelv, sem reflexió, sem a külső és új szempont generálása a kreativitás, sem ezek tanulása és fejlődése, vagyis a populáció (az individualitások, azaz a "hasonló másikok" halmaza) nélkül nincs lélekébredés, sem lélekjelenlét, sem lélek. (Nem az ébredés hozza létre az individuumot, hanem az individualitás mélyül el a lélekébredésben.)
Teljesen mindegy, hogy egy lény hány testből áll, mert az individuum mindig egyetlen, az adott populáció legkisebb, önálló (tanuló, önfejlesztő, saját szempontú) egysége és az erkölcsi dilemmák nem oszthatók jobban mint az individualitás. Egy lény esetében jelentősen különböző individuumok is lehetségesek, amennyiben funkcionálisan jelentősen eltérnek egymástól (pl. nő és férfi, öreg és gyermek stb.), de a halmazuk mindig "csak" egy közösség, ami "csak" egy magasabb szubjektum és nem egy magasabb individuum. A kultúra atomja, erkölcsileg oszthatatlan elemi részecskéje az individuum.
Teljesen mindegy, hogy egy lény hány testből áll, mert az individuum mindig egyetlen, az adott populáció legkisebb, önálló (tanuló, önfejlesztő, saját szempontú) egysége és az erkölcsi dilemmák nem oszthatók jobban mint az individualitás. Egy lény esetében jelentősen különböző individuumok is lehetségesek, amennyiben funkcionálisan jelentősen eltérnek egymástól (pl. nő és férfi, öreg és gyermek stb.), de a halmazuk mindig "csak" egy közösség, ami "csak" egy magasabb szubjektum és nem egy magasabb individuum. A kultúra atomja, erkölcsileg oszthatatlan elemi részecskéje az individuum.
Az individualitások (és a fejlődésük, az individualizáció) típusainak közös rendszerelméleti jelentőségét a környezetükre adott válaszuk adja, ami egyfelől a közösségükre és a társiasságukra adott válasz, másfelől az általában vett adatfeldolgozásuk jellege, tehát mindenekelőtt a közösségalkotásuk logikája (1) és a megismerésük logikája (2).
Az individuumok közösségalkotási logikáját (1) és egymáshoz való viszonyát a közös környezetük határozza meg elsődlegesen az adott környezet összetettségével (a téridőbeli tagoltsággal - pl. a domborzati-topológiai viszonyokkal és a közreható természeti ciklusok összetettségével) arányosan. Az individualizáció: tagolódási folyamat. A teljes populáció tagolódik egyre kisebb közösségekre, majd tovább az individuumokra. (A "tömegesedés" egy ezzel ellentétes folyamat és a hatalmi harc elfajulásából fakad. A tömegesedés a fejlődő lények elfajulása és hanyatlása. Eredetileg az emberiségtől is idegen és annyira megviseli az embereket, hogy még a tömegesedésnél is rosszabb (gonosz) tömeggyilkosságokra vetemednek.)
A környezet tagoltsága nem lehet akármilyen kicsi és akármilyen nagy, mert sem a túlságosan sivár környezetben nem jöhetnek létre életképes komplexitások, sem a túlságosan kaotikus környezetben. Általában kétféle extremitás lehetséges, számtalan átmenettel. A kisebb világoknak eleve kisebb az esélye a komplexebb viszonyokra, míg a nagyobbak valószínűleg komplexebbek. A kisebb és egyszerűbb világokon alakulnak ki a nagyobb, hosszabb életű, lassabb, kevésbé szapora és nagyon hasonló individualitások (munkanevén: a "mono-makro"). A nagyobb és bonyolultabb világokon alakulnak ki a kisebb, rövidebb életű, gyorsabb, szaporább és nagyon különböző individualitások (munkanevén: az "multi-mikro"). Például a Föld és az emberiség valahol középen helyezkedik el és a kettő kombinációját testesíti meg.
Az individuumok megismerési logikáját (2) (a rájuk jellemző "elmét" és az adatfeldolgozásuk jellegét) szintén a környezet határozza meg elsődlegesen, az adott környezet hőmérsékletével és az "ősleves" halmazállapotával arányosan. Az adatfeldolgozás a belső ciklusok függvénye és lényegében a folyékony őslevest előfeltételező kémiai vagy az aprított őslevest előfeltételező fizikai ciklusokra támaszkodhat. A folyékony, tehát az alapanyagokhoz viszonyítva melegebb őslevesben alakulnak ki a leveses lények (munkanevén: a "tömlő"), amelyek az individuális, belső levesükben (szimultán elméjükben, érzésekben) összegzik és szintetizálják az adatokat. Az aprított, tehát az alapnyagokhoz viszonyítva hidegebb őslevesben alakulnak ki a kristályos lények (munkanevén: a "prizma"), amelyek az individuális, belső zúzalékukban (szekvenciális elméjükben, gondolatokban) tagolják és analizálják az adatokat.
A fenti felosztásoktól függetlenül minden individualizációhoz, lélekébredéshez és erkölcsiséghez nélkülözhetetlen (1) a helyváltoztatás képessége, ami nélkül nem képes szempontváltoztatást tanulni, (2) a szilárd felszín és a légkör (akár a bolygó felszíne alatt), ami nélkül nem képes tartós tárgyi kultúrát kialakítani és (3) nem utolsó sorban maga a tárgyi kultúra, ami a generációról generációra neveléssel együtt lehetővé teszi a környezetformálást és a kultúrális fejlődést.
Az individuumok közösségalkotási logikáját (1) és egymáshoz való viszonyát a közös környezetük határozza meg elsődlegesen az adott környezet összetettségével (a téridőbeli tagoltsággal - pl. a domborzati-topológiai viszonyokkal és a közreható természeti ciklusok összetettségével) arányosan. Az individualizáció: tagolódási folyamat. A teljes populáció tagolódik egyre kisebb közösségekre, majd tovább az individuumokra. (A "tömegesedés" egy ezzel ellentétes folyamat és a hatalmi harc elfajulásából fakad. A tömegesedés a fejlődő lények elfajulása és hanyatlása. Eredetileg az emberiségtől is idegen és annyira megviseli az embereket, hogy még a tömegesedésnél is rosszabb (gonosz) tömeggyilkosságokra vetemednek.)
A környezet tagoltsága nem lehet akármilyen kicsi és akármilyen nagy, mert sem a túlságosan sivár környezetben nem jöhetnek létre életképes komplexitások, sem a túlságosan kaotikus környezetben. Általában kétféle extremitás lehetséges, számtalan átmenettel. A kisebb világoknak eleve kisebb az esélye a komplexebb viszonyokra, míg a nagyobbak valószínűleg komplexebbek. A kisebb és egyszerűbb világokon alakulnak ki a nagyobb, hosszabb életű, lassabb, kevésbé szapora és nagyon hasonló individualitások (munkanevén: a "mono-makro"). A nagyobb és bonyolultabb világokon alakulnak ki a kisebb, rövidebb életű, gyorsabb, szaporább és nagyon különböző individualitások (munkanevén: az "multi-mikro"). Például a Föld és az emberiség valahol középen helyezkedik el és a kettő kombinációját testesíti meg.
Az individuumok megismerési logikáját (2) (a rájuk jellemző "elmét" és az adatfeldolgozásuk jellegét) szintén a környezet határozza meg elsődlegesen, az adott környezet hőmérsékletével és az "ősleves" halmazállapotával arányosan. Az adatfeldolgozás a belső ciklusok függvénye és lényegében a folyékony őslevest előfeltételező kémiai vagy az aprított őslevest előfeltételező fizikai ciklusokra támaszkodhat. A folyékony, tehát az alapanyagokhoz viszonyítva melegebb őslevesben alakulnak ki a leveses lények (munkanevén: a "tömlő"), amelyek az individuális, belső levesükben (szimultán elméjükben, érzésekben) összegzik és szintetizálják az adatokat. Az aprított, tehát az alapnyagokhoz viszonyítva hidegebb őslevesben alakulnak ki a kristályos lények (munkanevén: a "prizma"), amelyek az individuális, belső zúzalékukban (szekvenciális elméjükben, gondolatokban) tagolják és analizálják az adatokat.
A fenti felosztásoktól függetlenül minden individualizációhoz, lélekébredéshez és erkölcsiséghez nélkülözhetetlen (1) a helyváltoztatás képessége, ami nélkül nem képes szempontváltoztatást tanulni, (2) a szilárd felszín és a légkör (akár a bolygó felszíne alatt), ami nélkül nem képes tartós tárgyi kultúrát kialakítani és (3) nem utolsó sorban maga a tárgyi kultúra, ami a generációról generációra neveléssel együtt lehetővé teszi a környezetformálást és a kultúrális fejlődést.
Az individualitás négyféle alaptípusának és ötféle alapvető kombinációjának a mátrixa a fentiek alapján a következő (az emberiség a többi orionidával együtt a középső mezőben):
A karakterek erkölcsi fogékonysága viszonlag kézenfekvő. Az analizáló prizma-lények hamarabb rátalálnak a logoszra és egyszerűbben, stabilan, következetesen kitartanak mellette, végtelenül tisztességesek és megbízhatóak, ugyanakkor a lelki életük viszonylag sivár, szűk és felületes, könyörtelenek önmagukkal és másokkal is. Természetes gépek, akik az éretlen szakaszukban tömlő-lények alkotására és eszközként való, egyoldalú használatára is képesek. "Hideg" fatalizmus jellemzi a világnézetüket. Az univerzum negyedik szintjén erősebbek, gyorsabbak és pontosabbak a tömlő- lényeknél, de mágikusan érzéketlenek és tehetetlenek. A szintetizáló tömlő-lények nehezebben találnak rá a logoszra, bonyolultabban, ingatagon és következetlenül tartanak ki mellette, nehezen növik ki a becstelenséget, a felelőtlenséget és a megbízhatatlanságot, ugyanakkor a lelki életük viszonylag gazdag, tág és mély, valódi humorérzékük van (a humorérzék kifejezetten "tömlő-jelenéség") és hajlamosak az elvtelen vagy kontraproduktív könyörületre, amit természetesen önmaguk számára is elvárnak. Éretlen szakaszukban prizma-lények alkotására és eszközként való, egyoldalú használatára is képesek. "Meleg" patetizmus jellemzi a világnézetüket. Az univerzum negyedik szintjén gyengébbek, lassabbak és pontatlanabbak a prizma-lényeknél, de mágikusan érzékenyek és hatékonyak.
A MONO-MAKRO lények szelídebbek, önzetlenebbek, önállótlanabbak és nehézkesebbek. A MULTI-MIKRO lények agreszívebbek, önzőbbek, önállóbbak és rugalmasabbak. A karakterek bármelyike magas szintre fejlődhet vagy elfajulhat. A magasan fejlett karakterek mindegyike felismeri az eltérő karakterek értékeit és gazdagságát, közeledni próbálnak egymáshoz és kombinálni próbálják magukat az ellentétükkel. A fejlődésre és az önfejlesztésre irányuló, magasan fejlett kapcsolatukban a kölcsönös egyensúlyra törekszenek. A mesterségesen teremtett vagy kifejezetten ksíérleti célból létrehozott lényeket eleve valamelyik kombinált és egyensúlyi állapotba méretezik.
A Földet látogató földönkívüliek majdnem mindegyike hozzánk hasonló "tömlő-lény", valószínűleg orionida, de kapcsolatba kerültünk már prizma-lényekkel is. Amikor a földi embertelenségekkel és szenvedésekkel kapcsolatban a segítségüket és a beavatkozásukat kérjük és nem értjük, hogyan tűrhetik a katasztrófát és gyalázatot, és ezért az "elemi emberségre" is hivatkozunk, akkor rendszeresen megkapjuk - a gúny és a kioktatás minden szándáka nélkül -, hogy ők nem avatkoznak be, de soha nem követnek el ilyen bűnöket, ami szerintünk beavatkozásért kiállt, ám velük ellentétben mi beavatkoznánk a helyükben, viszont rendszeresen és tömegesen megcselekedjük azokat a bűnöket, amelyek szerintünk beavatkozásért kiálltanak.
A kozmikus erkölcsökkel kapcsolatban is ugyanaz az alapvető helyzet, mint az erkölcsökkel általában (már a fogalmuk miatt is). Nem az a legfontosabb, hogy honnan jövünk, hanem az, hogy merre tartunk. Az univerzumban minden lény egyfelé fejlődik. Amíg fejletlenek vagyunk, addig nagy közöttünk a távolság és az idegenség, de amikor fejlettebbé válunk, akkor egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Az emberiség egyelőre annyira primitív, hogy a földönkívüliek nagyon távolinak látszanak erkölcsileg is, különösen azokban az esetekben, amikor hozzánk hasonlóan elfajultak és agresszívek vagy valóban gyermetegek a (mégoly szelíd és jószándákú) látogatóink.
Egyelőre nem tudnak filozofálni velünk. Akikkel lehetne, azok olyan kivételesek, hogy azért felesleges egyelőre és sajnos, akikkel pedig nem lehet, azokkal nem lehet.
A kozmikus erkölcsökkel kapcsolatban is ugyanaz az alapvető helyzet, mint az erkölcsökkel általában (már a fogalmuk miatt is). Nem az a legfontosabb, hogy honnan jövünk, hanem az, hogy merre tartunk. Az univerzumban minden lény egyfelé fejlődik. Amíg fejletlenek vagyunk, addig nagy közöttünk a távolság és az idegenség, de amikor fejlettebbé válunk, akkor egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Az emberiség egyelőre annyira primitív, hogy a földönkívüliek nagyon távolinak látszanak erkölcsileg is, különösen azokban az esetekben, amikor hozzánk hasonlóan elfajultak és agresszívek vagy valóban gyermetegek a (mégoly szelíd és jószándákú) látogatóink.
Egyelőre nem tudnak filozofálni velünk. Akikkel lehetne, azok olyan kivételesek, hogy azért felesleges egyelőre és sajnos, akikkel pedig nem lehet, azokkal nem lehet.
2014 március 26.
RSS Feed
