A kapcsolat katasztrofális

George A. Sveinn

Eredetileg csak beavatott társaságok beavatott tagjai tudhattak erről, láthatták a bizonyítékokat, találkozhattak az űrlényekkel és hüledezhettek az emberiség tehetetlenségén, de már közel fél évszázada nyílt titok, hogy több földönkívüli eredetű kolónia él a tengerek és a földkéreg mélyén, amúgy számunkra kevésbé elérhetően, mintha kint keringenének valahol a földközeli világűrben. Az is köztudott, hogy a kapcsolatunk teljesen egyenlőtlen és emiatt aggasztóan esetleges is. A földönkívüliekről sok minden köztudott, de egy rövid vergődés után ugyanúgy nem akarunk tudodmást venni a már összegyűlt ismeretekről, ugyanúgy nem akarjuk látni a teljes képet, ahogyan az embertelenségre és az igazságtalanságra vonatkozó keserű tényeken és következtetéseken is gyorsan átlépünk. Ezt a hozzáállásunkat csupán felerősíti, de semmiképpen sem menti, hogy azok az embertársaink, akik a megszerzett hatalmuknál fogva szembesülni kénytelenek az idegen lények tevékenységével,  úgy titkolják és használják a megtudott információt, hogy növeljék a hatalmukat és komolyan odafigyelnek arra, hogy olyan kevéssé vegyük komolyan és olyan soká kérdezzünk rá a magyarázat nélkül hagyott történésekre, amennyire csak lehetséges (pl. az űrhajózási ügynökségek tömeges adathamisítására vagy a hivatásos szakemberek nyílt tanúvallomásaira).

A földönkívüliek "kiderülésének" kultúrális kockázata egyfelől maszlag, másfelől a beavatott vezetőink által teljesen félremagyarázott. (1) Maszlag, mert a döntő többségünk csak a magánéletet közvetlenül érintő problémákat vesszi elég komolyan, ha egyáltalán...  Csak azzal foglalkozunk mélyebben, amivel muszáj, ami érinti a napi "menetrendünket" és pl. felborítja azt. Nagyon kevés embernek változik meg a szemlélete és pláne a mindennapi élete csak azért, mert megtudot valamit a Földről vagy az Univerzumról vagy a szomszéd országban dúló háborúról és a humanitárius katasztrófákról. A végső kérdések ráadásul logikai problémák és nem tapasztalatiak, semmilyen esemény sem képes bizonyítani vagy cáfolni az olyan, természetüknél fogva nyitott és örök feldolgozás alatt álló kérdéseket, hogy mi az "igaz", a "helyes" vagy pl. "isten". Bármilyen "csodával" találkozunk, soha nem tudhatjuk biztosan a jelentését és a jelentőségét. Az emberi lény dönt úgy, hogy pl. egy égő csipkebokor egy isten bizonyítéka és arról is az ember dönt, hogy milyen istené. A földönkívüliek bemutatása a nagy tévécsatorákban csak rekord nézettséget, fontoskodó nyilatkozatokat, "szakvéleményeket", vicceket és internetes mémeket generálna pillanatok alatt és nem esne szét a világképe szinte egyikünknek se, csak "lerángatnánk" az idegeneket a saját megszokott nézőpontunkba. Egyébként is régóta beszélünk "róluk", tele van a padlás buta és bölcs sci-fi történetekkel. Az emberi butaság emésztőképessége hihetetlenül masszív, generációk óta nem rendülünk meg a felismerések zuhatagában. A rutinosan hiszterizált és a szenzációkba szoktatott tömegkommunikációnk a földönkívüliek nélkül is folyamatosan üvölt, örökké a lehető legmagasabb hangerőn sikoltozik, állandóan a plafonon van és gyakorlott pánikhangulatban szakítja meg az elképesztőnek formázott hírekkel az önmaga elképesztőre épített hírfolyamát. Az ipari méretekben gyártott és ütemezett gazdasági és politikai sajtókampányok nem állhatnának és nem állnának le, legfeljebb módosulnának valamennyit. Talán. A földönkívüliek bemutatásával kapcsolatban valószínűleg az volna a legmeglepőbb - az se mindenkinek -, hogy három nap vagy akár tíz perc múlva az újabb és "nagy jelentőségű" hírek egészen félretolnák az "eseményt" a főcímekből, hiszen az "életünk" (a hatalmi harc és a kampánya) megy tovább. Kérdés, hogy az űrlényeknek van-e kedvük "kezet fogni" az összes puccos gazemberrel és pedofil méltósággal, és hajlandóak-e az ENSZ-ben "svédasztalozni", a katonai műszerekben dideregni vagy beülni valamilyen vetélkedő zsűrijébe. Mit mondhatnának nekünk azokon a banális figyelmeztetéseken túl, amelyek már eddig is elhangzottak milliószor és amelyeknek eddig sem volt különösebb foganatjuk? Nem valószínű, hogy többre mennének velünk, ha bonyolultabb üzenettel próbálkoznának, mint a humanistáink vagy pl. Pál apostol. (2) Mégis volna kultúrális kockázata a stabil és a mindeki számára követhető bejelentkezésüknek, csakhogy ez a kockázat nem a hatalmi harcot és a butaságot fenyegetné általában, hanem a konkrét hatalmi struktúrát. Ha csak egy pillanatra is, de - a fölényük tekintélyénél fogva minden bizonnyal az eddigieknél látványosabban - a látogatóink valószínűleg szembesítenének minket a kozmikus céljaink sekélyességével vagy hiányával, az értékszemléletünk gyermetegségével, az erkölcsi és politikai intézményrendszerünk és életünk kisszerűségével és zsákutcás irányával, de a tényleges veszély mégsem az emberi intézményrendszerekbe vetett hitünk és a hatalmak tekintélyének az öszeomlása lenne, hiszen - a ritka kivételektől eltekintve - mifelénk a morális kihívás évezredek óta nem rendíti meg senkit, nemhogy a hatalmat, úgyhogy az űrlények simán lepattannának, hatástalanul átsuhannának vagy akár beleragadnának a kapcsolatrendszereink és az érdekviszonyaink rugalmas pókhálójába. A tényleges veszélyt - első körben - a földönkívüli technológia globális és tömeges átvétele és a konkrét hatalmi harc és hatalmi viszonyok átrendeződése (nem a megszűnése!) hordozza, ami a jelenlegi status quo-ban érdekelt (és pl. a földönkívüli technológia titkos monopóliumára támaszkodó) hatalmakat súlyosan fenyegeti. A jelenleg uralkodó és beavatott hatalmak annyira nem szeretnék a titok-monopóliumuk végét jelentő, hivatalos kapcsolatfelvételt, hogy inkább megtámadják a földönkívülieket, amikor azok közeledni próbálnak. (A földönkívüli technológia csak egy második körben, hosszabb távon okozna egy jelentős társadalmi-kultúrális fejlődést, pl. az energiabőséggel, a környezetvédelemmel, a mozgás és a kommunikáció magasabb szabadságfokával, az ebből következő és viszonylagos hatalommegoszlással, illetve a technológia kezeléséhez szükséges tanultság és érettség adaptált nevelési rendszerével.)

Sokféle földönkívüli tartózkodik a Földön, közöttük olyanok is, akik a történelmünk előtti időkben érkeztek és olyanok is, akik csak a közelmúltban. A kultúráknak egy korábbi kozmikus generációjához tartoznak mindannyian és pl. az életritmusuk sokkal lassabb, mint az ahogyan mi kezdtünk élni az utóbbi néhány évezredben. Kb. úgy "pörögnek", mint az "ent" fapásztorok a Gyűrük Ura történetben. A döntő többségük a fejlettségüknek megfelelően és határozottan jószándékú, felelőségteljes megfigyelési és közeledési szándékot mutat, amivel persze maximálisan visszaélnek a beavatott vezetőink. Az űrlények többsége egyetértésben és együttműködésben látogat minket, de néhány közösségük - pl. a "szürkék" kolóniája - morális, politikai és diplomáciai feszültségben van a többiekkel és elkerülik a találkozást ha lehetséges vagy kifejezetten ellenségesek. A Földet és az emberiséget egyikük sem akarja megsemmisíteni - rendkívüli értéket képvisel minden hasonló világ -, amúgy már régen megtehették volna, annyira könnyen és gyorsan felborítható egy ilyen törékeny ökoszisztéma. Inkább féltenek minket vagy felhasználnak. Viszonylag kevés földönkívüli kultúra használ (gyarmatosít) minket, de a gyarmatosításunk tragédiájából sem érzékelünk sokat, mert az legfőképpen a mélyen eldugott genetikai és a felismerhetetlen pszichológiai kísérletekre szorítkozik. Ránk nézve a legveszélyesebbek úgy használnak minket, mint mi az állatvilágot. Ellenséges indulat nélkül és könyörtelenül. Egyik csoportjuknak sem érdeke a háború, de annyival gyengébbek vagyunk technológiailag, hogy nem is tudnának velünk háborúzni, mert egyszerűen és bármikor kiírthatnának minket pl. egy irányított és számunkra felderíthetetlen nanovírussal. "Űrháborúról" szó sincs. Bár az egyet nem értő csoportok ügynökei nagyon ritkán megtámadják egymást, ennél sokkal gyakrabban támadunk rájuk mi emberek, többnyire azért, hogy ne akarjanak barátkozni vagy, hogy újabb berendezéseket szerezzünk tőlük a fegyvereinkhez.

A szomorú helyzet az, hogy általában egyikünk sem és még a beavatott vezetőink sem tudnak mit kezdeni a földönkívüliekkel, mert ha azok nem akarják, akkor nem találkozhatunk velük és még csak nem is érzékelhetjük őket. A nehezen öszegyűjtögetett és a legszigorúbban titkolt földönkívüli technológiát már több mint egy évszázada intenzíven kutatjuk és nagyon sok modern szabadalom, technológia és a fegyver csodája mögött egy halálosan titkolt roncs vagy valamilyen elveszített-ellopott kütyü piszkálása és tapogatása rejtőzik, de az efféle bizonyítékok főleg nem nyilvánosak, mert a hatalmaink nagyon féltékenyek egymásra a földönkívüli technológiával kapcsolatban. Nem üzenhető nekünk semmi és nem tanulhatunk tőlük semmi fontosabbat, mert teljesen elfoglaljuk magunkat a megszokott marakodással.

A probléma tulajdonképpen a szokásos: pontosan azért és annyira vagyunk rossz kapcsolatban a földönkívüliekkel, amiért és amennyire önmagunkkal. Ha nem akarnak ránk kényszeríteni semmit (nem akarnak, mert az önálló kreativitás fejlődése az egyik legfontosabb és legvédettebb érték az univerzumban), akkor a földönkívüliek csak azt kockáztatják minden közeledési kísérletükkel, hogy a beavatott (és a minket reprezentáló, ránk nézve tipikus!) vezetőink megrágalmazzák és megtámadják őket, az emberiség pedig túl sok időre vagy örökre elfordul és elfajul a kozmikus közösségtől is (nemcsak önmagától) és a már egyébként is elidegenült emberi kultúra teljesen menthetetlenné (segíthetetlenné) záródik. Akkor tudnak majd stabil és egyenjogú kapcsolatba kerülni velünk, ha már nemcsak a felparázsló (és gyorsan kihúnyó) lelkesedésünkben, hanem a nevelési rendszerünkben és az életformánkban is éretté válunk a valóban egyetemes érdekek értékeire.